Megjelent: 18 éve

5,6 százalékkal nőttek a reálkeresetek

A január-februári reálkereset (a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett) 5,6 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma nemzetgazdaságban 2006. január-februárbana átlagosan 2 millió 752 ezer volt, 0,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A közszférában a legmagasabb a bér

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 176 400 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 149 700 forintot kerestek 2006. január-februárban. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 241 800 forint volt.

A nemzetgazdasági nettó átlagkereset 114 800 forint volt, (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80 100 forint, a szellemi foglalkozásúaké 153 800 forint). A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 184 000 forint volt, 7,3 százalékkal haladta meg az előző év január-februárit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-februárban átlagosan 4,1 százalékot tett ki.

Nagyobb emelkedés a versenyszférában

2006. január-februárban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,1 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 5 százalékkal volt több az előző év azonos időszaki értéknél, ez nemzetgazdasági szinten 7,2 százalékos növekedés. A nettó keresetek átlagosan 8,3 százalékkal, a költségvetésben 6,7 százalékkal, a versenyszféra területén 9,5 százalékkal emelkedtek.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek