Megjelent: 18 éve

Kérdezzünk okosan az állásinterjún!

Az álláskereső kérdései is sokat elárulnak a motivációról. Miről érdeklődjünk és miről nem tanácsos?

Ha a pályázó kérdez, az interjúztatók számára egyebek mellett azt jelzi, hogy érdeklődik az állás iránt, és nem csak egynek tekinti a sok közül.

Őszinte érdeklődést tükrözzenek

"A pályázónak úgy tanácsos a kérdéseket feltenni, hogy azok rátermettségét, motiváltságát, őszinte érdeklődését tükrözzék. Ha már mindent elmondtak, felesleges kérdeznie csak azért, hogy elhangozzon kérdés. Tudálékosnak tűnhet, aki további kérdéseket tesz fel annak ellenére, hogy az interjúztató már mindenről részletes tájékoztatást adott - figyelmeztet Szöllősi Ágnes, a HR Development Személyzeti Tanácsadó Iroda ügyvezetője.

A fejvadász szerint pozitívan hat, ha a pályázó informálódik a betöltendő munkaköréről - milyen feladatai lesznek, önállóan vagy csapatban kell-e dolgoznia, mióta nincs betöltve a pozíció, miért kerül sor a meghirdetésére-, és tisztázhatja, hogy ő tulajdonképpen hol fog elhelyezkedni a szervezeten belül. Emellett a cég jövőjére, valamint minden olyan információra is rákérdezhet, amit nem talált meg a vállalat honlapján - mégis fontosnak tart.

Gazdálkodjunk az idővel

Fontos továbbá, hogy a jelölt ne tolja ki túlságosan az interjúra szánt időt a kérdéseivel. Az érdeklődést megelőzően nézze meg, feltenni kívánt kérdései beleférnek-e az időkeretbe. Amennyiben igen, gondolja át, az interjú végéig nagyjából hány kérdésre lehet ideje - tette hozzá.

Szervezet, kommunikáció, munkakörülmények, munkaidő

"A pályázó céltudatos magatartásáról, gyakorlatias felfogásáról és motivációinak erősségéről ad informális képet, ha az interjún: rákérdez a cég szervezeti felépítésére (szintek, osztályok, köztük lévő összefüggések, munkatársak összlétszáma); érdeklődik a belső kommunikációról (folyamata, kultúrája); kérdéseket tesz fel a dolgozókról (létszám, összetétel). Jó fényt vet rá továbbá, ha informálódik a munkavégzés helyéről, a munkakörülményekről, a munkarendről, munkaidőről (rugalmas-e, mettől meddig tart), és a kiválasztás folyamatáról (lépései, várható időtartama) - sorolta egy szolgáltató cég HR-vezetője.

Bér, előrelépés, próbaidő, betanulás - csak később hozzuk szóba

Az érdeklődés viszont rosszul is elsülhet, ha bizonyos témákról túl korán ejt szót.
"Az első interjún még ne tegye fel a jövőbeni fizetésével kapcsolatos kérdéseit. Valószínűleg érdeklődni fognak bérigényéről, erre ajánlott válaszolni. Ezután viszont zárja le a témát. Ne menjen bele a részletekbe, a juttatásokra vonatkozó kérdéseit hagyja a bértárgyalásra. Ellenkező esetben azt fogják gondolni, hogy őt csak a pénz érdekli, a fizetés számára sokkal fontosabb, mint maga a munkakör vagy épp a cég, ami visszatetszést kelt" - véli Szender Edina, az Adecco tanácsadója Szöllősi Ágnessel egyetértésben.

Pályakezdők: kérdezhetnek a karrierútról

"Hasonló a helyzet az előrelépési lehetőségekkel. A vállalatok általában hosszú távra terveznek, nem szeretnének fél éven belül ismét munkatársat keresni az adott munkakörre. Egyebek mellett ezért sem túl pozitív, ha azonnal a továbblépésről kezd el érdeklődni a jelölt. A pályakezdők természetesen kivételek: számukra kifejezetten ajánlott már a kezdetekkor tisztázni, fentebb léphetnek-e idővel, és ha igen, mikor" - tanácsolja Szender Edina.

Az utolsó interjúkra érdemes hagyni a munkavégzés első heteire vonatkozó kérdéseket is. "Az első interjún nem ajánlott, pontosabban felesleges beszélni például a betanulás folyamatáról, a beilleszkedési programról, vagy épp a próbaidőről. Ilyenkor ugyanis még egyáltalán nem biztos, hogy a jelölt lesz a leendő munkatárs" - tette hozzá.

Túlórázás, versenytársak száma: inkább ne kérdezzünk rá

"Az interjúk folyamán felejtsük el a túlórát és az azzal kapcsolatos kérdéseket" - értettek egyet a megkérdezettek. Ha rákérdezünk, úgy tűnhet, ódzkodunk tőle - és ezt egyik cég sem veszi jó néven. Még azok sem, akiknél egyébként nem jellemző a túlórázás.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek