kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

WAP-on is kereshetünk állást

Nem kell számítógép és internet ahhoz, hogy az álláskeresők elérjék az Állami Foglalkoztatási Szolgálat egész országra vonatkozó állás- és képzési ajánlatait, ez mobiltelefonról is lehetséges.

A szolgálat ismertetője szerint az álláskeresőnek a WAP segítségével elsőként ki kell választania a számára elfogadható megyét, körzetet, majd ezt követően adhatja meg iskolai végzettségét és fizetési igényét a felkínált lehetőségek között választva. Minden válasz után zárójelben megjelenik, hogy az adott igényre mennyi álláshely található a regisztrációban.

Ezt követően a megadott feltételek szerinti állások listája érhető el. Az egyes munkaköröknél lehívható a munkakör megnevezése, a várható kereset, a szükséges iskolai végzettség, szakképesítés, a munkavégzés helye, a munkáltató neve, telefonszáma, illetve ha van, akkor az adott munkakörre szóló megjegyzés.

A képzési lehetőségek is elérhetők

A képzési lehetőségek listája hasonló módon hívható le, végül a képzésre történő jelentkezést is felkínálja a WAP-on is elérhető szolgáltatás. E szolgáltatások korábban csak a kirendeltségeken, kihelyezett információs helyeken személyesen, vagy az internet keresztül lehetett elérni.

A WAP-os szolgáltatásról pontos és részletes tájékoztató található az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján, az álláskeresőknek címszó alatt, az állásajánlatok menüpontban, a WAP portál almenüben.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek