Megjelent: 18 éve

Megállapodtak a Hankookkal a zöldek

A Levegő Munkacsoport eláll attól a pertől, amelyet a dél-koreai Hankook cég dunaújvárosi gumiabroncsgyárának megépítése ellen kívánt indítani - mondta Lukács András, a zöld szervezet elnöke.


Az elnök a döntés indoklásaként azt közölte: sikerült a céggel olyan megállapodást kötni, amely szerint a gyár jóval szigorúbb környezetvédelmi követelményeknek felel majd meg, mint amit a hatóságok előírtak.

Nem lesznek rákkeltő anyagok


A Hankook hazánkban
A Hankook Dunaújváros északi iparterületén, 56 hektáros területen 500 millió dolláros beruházás- sal, évi 10 millió darab gumiabroncsot előállító üzemet kíván felépíteni. A tervek szerint a gyár 2007-ben kezdi meg a termelést és első lépcső- ben 1500, egy további fejlesztés eredményeként pedig 3 ezer munkahelyet teremt.A Levegő Munkacsoport eddig egyebek között azt kifogásolta, hogy a hatóságok által jóváhagyott környezetvédelmi engedély ideiglenesen engedélyezte volna különböző rákkeltő hatású adalékanyagok használatát. Ezek a gumik kopásakor a környezetbe kerültek volna.

A felek megállapodásának értelmében hiába engedi meg az Európai Unió ennek az elavult technológiának az alkalmazását 2010-ig, a Hankook a 2007-es üzemkezdéstől már környezetbarát anyagokat használ - mondta Lukács András.

Csökkennek a közúti terhek

A Levegő Munkacsoport korábban azt is sérelmezte, hogy a társaság szállítási tevékenységét teljes mértékben közútra kívánta korlátozni. Ehhez képest a Hankook a zöldekkel kötött megállapodásban azt vállalta, hogy a gyár indulásakor 20-25 százalékban vasúton és vízen oldja meg szállításait, a későbbiekben pedig tovább javul az arány a logisztikában a környezetbarát alternatívák javára.

Levegő Munkacsoport: Hiba volt állami támogatást adni


A Levegő Munkacsoport a beruházás kapcsán ugyanakkor a kormánnyal szemben továbbra is fenntartja azt a kritikáját, hogy hiba volt a fejlesztéshez állami támogatást adni. A civil szervezet számítása szerint a Hankooknak nyújtott támogatási összegből a belföldi kisvállalkozásoknál legalább 22-szer több munkahelyet lehet létrehozni, mint amennyit a dunaújvárosi üzem biztosít majd.

Lukács András szerint a támogatás ellentétes a kormány külgazdasági stratégiájával, hiszen a gumiabroncsüzem nem tekinthető magas hozzáadott értékű termékeket előállító beruházásnak. Ezen kívül a gumiabroncsgyártás energiaigényes tevékenység, márpedig a kormány elvileg az energiafüggőség és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére törekszik.

MTI/Menedzsment Fórum

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek