kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Humángrafológia: a sorok között bújik meg a teljesítmény

Egy hr-szakember hatékonyságát a toborozásnál, előléptetésnél vagy akár a humánus leépítésnél a grafológia is segítheti. Így nemcsak olcsóbb lesz a kiválasztás, de gyorsabb és objektívebb lesz a humánpolitikai döntés, mivel nem játszik szerepet benne szimpátia vagy ellenszenv. Az mfor.hu cikksorozatának első részében a hazai felhasználási módokat mutatjuk be.

"Magyarországon körülbelül 8-10 nagyobb grafológiával foglalkozó cég van, ezek többsége oktat is egyben" - vázolta fel a piaci viszonyokat az mfor.hu-nak Szőllőssy-Csoma Enikő, a GRAFIQM Consulting Grafológiai és Személyzeti Tanácsadó Iroda vezetője.

"Sajnos azonban kevés a magabiztos tudással rendelkező szakember, ami hozzájárul a szakma tudományossága iránti kétkedéshez" - tette hozzá a 10 éve dolgozó garfológus, aki egyébként a kevés igazságügyi grafológus szakértők egyike is az országban.

Egyre több vállalatnál gondolják azonban úgy, hogy egy korrekt grafológiai szakvélemény objektív képet adhat a vizsgált álláskeresőkről vagy a már alkalmazásban állókról. A bizalmat szavazó cégek - a szakember szerint - teljesen vegyes képet mutatnak, az amerikai multicég éppúgy megtalálhatók köztük, mint a magyar középvállalkozás.

A fejvadász cégek azonban még idegenkednek ettől a módszertől - ezt egyelőre leginkább megbízóik külön kérésére alkalmazzák -, pedig Szőllőssy-Csoma Enikő szerint a grafológiai elemzések - a jelenlegi adatok szerint - 90-95 százalékos lefedettséget mutatnak a pszichológiai tesztek eredményeivel. És míg a tesztek néha nem értékelhetőek, illetve kijátszhatóak, az írásminta bizonyítottan nem torzítható sikeresen.


A megfelelő írásminta:
A megfelelő írásminta egy A/4-es lapra írt, eredeti példányban rendelke- zésre álló, minimum 15-20 soros szöveg, teljes névaláírással ellátva. Szükséges még néhány adat az író személlyel kapcsolatban, mint például az életkora, neme, iskolai végzett-sége, adat arról, hogy melyik kézzel ír, van-e sérülés az író kezén, szemüveges-e, ill. hogy melyik országban tanulta a betűvetést. Fontos azonban az álláskeresőket is tájékoztatni arról, hogy írásukat grafológus fogja elemezni. A vizsgált személyeknek hozzá kell járulniuk az elemzéshez. A dolgozók általában szívesen adnak kézírásmintát, mivel ilyenkor ők is betekinthetnek az elemzésbe, magyarázza Szőllőssy-Csoma Enikő. Azt már azonban kevesen tudják, hogy az álláskeresőknek is joga van - méghozzá térítésmentesen - látni a szakértői véleményt.

"Nincs mitől félnie az állásra jelentkező írásmintát adóknak, ugyanis az elemzőket etikai szabályok kötik, így nem mondhatják el, ha valakinek például más a szexuális beállítottsága. Az adatokat bizalmasan kell kezelni" - hangsúlyozza a grafológus. Munkahelyi vizsgálatok esetén nem nyilatkozhat az elemzést végző a jelöltek egészségi állapotáról, szexuális szokásairól és egyéb - a munkavégzést nem érintő - magánéleti vagy érzelmi aspektusairól. Ilyenkor kizárólag a megpályázott állásra való alkalmasság , illetve az ehhez tartozó személyiségjegyek illetve kompetenciák vizsgálata történik.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek