kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Újra megpróbál elnököt választani a Magyar Rádió

Ma ismét kísérletet tesz a Magyar Rádió (MR) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy jelöltet állítson a közszolgálati médium elnöki posztjára; ha ez sikerrel jár, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium a nap folyamán szavaz a személyi javaslatról.

Az MTI testületi tagoktól származó információi szerint a kuratóriumi elnökség ülése reggel kilenckor, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium tanácskozása pedig tíz órakor kezdődik. Korábbi sajtóinformációk szerint Such György, a Magyar Televízió korábbi alelnöke és Szayly József, a Petőfi rádió jelenlegi adófőszerkesztő-helyettese indul a legjobb eséllyel a tisztségért.

A jelöltté váláshoz a fele-fele arányban kormánypárti és ellenzéki delegáltakból álló elnökség tagjainak kétharmados támogatását kell megszereznie a pályázónak, megválasztásához pedig az szükséges, hogy a társadalmi delegáltakkal kiegészült kuratórium hasonló arányban szavazza meg az indítványt.

A kuratóriumi elnökségbe az MSZP és a Fidesz három-három, az SZDSZ és az MDF egy-egy tagot delegált; a nagykuratórium az elnökségi tagokból, valamint a civil szervezetek által delegált 21 kurátorból áll.

A mostani elnökválasztási kísérlet másfél éven belül az ötödik pályázat a tisztségre; tavaly május elején a kuratóriumban nem kapott a megválasztáshoz elegendő voksot az elnökség által támogatott Such György, a következő három körben pedig már jelöltet sem sikerült állítani a posztra.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek