Megjelent: 18 éve

Bécsben nyit gyárat a Bombardier

A villamos- és vasúti kocsikat gyártó kanadai Bombardier szeptemberben új gyár építését kezdi meg Bécsben, ami a régi, Floridsdorfban lévő üzem helyét veszi át.

A beruházás 32 millió euróba kerül - ebből 6 milliót a cég saját tőkéjéből ad, a többit a tőkepiacról szerzi be -, az új gyár 500 embernek ad munkát. A gyárban évente 70 komplett szerelvény gyártását tervezik.

A létesítmény a tervek szerint 2007 novemberében készül el, s 2008 elején várható az átköltözés a régi gyárból, ami 1876 óta működött, s a Bombardier 1970-ben vette át első külföldi beruházásaként.

Az új beruházásnak köszönhetően javulni fog a cég versenyképessége. A bécsi gyárból nemcsak az osztrák piacot fogják ellátni, hanem exportálnak majd Németországba, Franciaországba, Svájcba és a tengeren túlra is.

Magyarországon a vállalat részt vett a BKV Zrt.-nek metrókocsik beszerzésére kiírt pályázatán, is, amelyen a győztes a Budapest Metropolis Konzorcium lett. A Bombardier cégeket kizárták a végső értékelésből, mivel ajánlatuk nem felelt meg a közbeszerzési törvénynek.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Portugál vonatmegrendelést kapott a Bombardier
Metrótender: aláírták a szerződést, jöhetnek a szerelvények
Veszteségesből nyereségessé vált a Bombardier



Malév-vizsgálat: a magyar kormány jelére vár az EU
Az Európai Bizottság egyelőre még nem kezdte el a Malév-privatizáció vizsgálatát, közölték szerdán Brüsszelben. A magyar nemzeti légitársaság orosz kézbe kerülését várhatóan tulajdonjogi és versenyjogi szempontból is szemügyre veszi majd az EU. Mfor.hu tudósítás.
.
Kontrolling
Fenevaddá változtatná a kormány az APEH-ot
Két verzió is futott az elvárt adó pótlására a kormányülésen. Az egyik megtartotta volna az elvárt adót, a másik minimum nyereséget vezetett volna be. Utóbbi győzött.Mfor.hu tudósítás. Vállalatvezetés
A darázscsípésnyi büntetés is fáj a kereskedőknek
Javában tartanak a húsvéti élelmiszeripari ellenőrzések. A vétkes nevének nyilvánosságra hozatala a legkomolyabb visszatartó erő - mondják szakértők.

.
Felvásárolná a Magyar Telekomot az orosz Sistema
Mintegy 50 tonna hulladékot gyűjtöttek szelektíven a honatyák

Nem keresik a közszolgák a cégeket, hiába várják őket
Nálunk a legolcsóbbak az autók az EU-ban

Fizetés a weben: kőkorszaki módszerek Magyarországon
Szombaton ismét sztrájk lesz Ferihegyen

Szolnok tovább küzd a Stadler-vonatokért
Az államfőtől kér vétót a LIGA a szabadságolás ügyében

Elfogadta a kormány az innovációs stratégiát
Bíróság előtt a négyszázmilliós cementper


mfor.hu kereső Olvasta már?
Tátrai Bernadett vezérigazgató-helyettesi kinevezéssel az UniCredit Bank lakossági banki szolgáltatások üzletágának új vezetője
Napi galéria
Divatmárkák a belvárosban
ÜZLETI HÍREK
12:11 Airbusokkal bővítette flottáját a Quantas
11:41 Agyelszívó pénzalapot javasol az MDF
11:41 Már nem az USA a tech-király
11:11 Több száz állást kínálnak a pécsi állásbörzén
10:31 Felvásárolná a Magyar Telekomot az orosz Sistema
10:16 Alapszabályt változtatna az OTP
09:51 Péntektől lehet pályázni a munkahelyi képzés támogatására
09:31 Harmincmilliárd értékű zöldberuházásokra készül a Pannonpower

hirdetés

Mfor.hu TOP 10 hír
A közszolgáknak mostantól szinte alanyi jogon jár a jutalom
Izgulhatnak a magyar főnökök a fizetésük miatt
Ötmilliárd forintba került eddig a magyar Szilícium-völgy
Méregerős lett a forint, de nem aktuális a sáveltörlés
A rokkantak negyede valójában munkaképes
A magyaroknak nem kell tangás szóvivő
Fizetés a weben: kőkorszaki módszerek Magyarországon
Milliónyi fehérnemű
Lesz-e itthon fapados mobilszolgáltatás?
Jövő héttől futnak a Stadler-vonatok a MÁV-nál
SZAVAZÁS

Ön szerint mire van szükség ahhoz, hogy szélesebb legyen a magyar adófizetők köre?
Keményebb APEH-re
Magasabb bizalmi környezetre az állam felé
A gazdasági populizmus megszüntetésére
Teljes adórefromra


hirdetés
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek