kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Szakmunkások nélkül meghal a gazdaság

A hazai szakképzés gondjairól és lehetőségeiről beszéltek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által szervezett "Versenyképes Magyarország - Versenyképes szakképzés" című konferencián, melyre Kiss Péter, munkaügyi miniszter is hivatalos volt. Az eseményen megszólalók egyetértettek abban, hogy egy prosperáló gazdaság elképzelhetetlen jól képzett szakmunkások nélkül.

Dr. Parragh László MKIK elnöke nyitóbeszédében kifejtette, hogy a szakképzés leértékelődése mellett erősen lecsökkenti a tanulók létszámát az egyetemek és főiskolák elszívó hatása, amely azonban diplomás túlképzéshez vezet. Parragh szerint azonban ezen különböző pénzügyi technikákkal lehet segíteni (például ösztöndíjak, vagy képzési hozzájárulás).

Naprakész szakmai ismeretek kellenek

Az elnök kihangsúlyozta a szakmák közötti átjárhatóság elősegítésének, azaz a mobilitásnak a fontosságát, illetve a szakképzés és a felnőttképzés integrált megújítását. A rövidebb ciklusú szakképzésekkel hamarabb lehetne enyhíteni a képzett szakmunkáshiányt, ugyanakkor a mesterképzésben követnünk kellene az élethosszig tartó tanulás elvét, azaz pár évenként vizsgával biztosítanák a naprakész szakmai ismereteket.


Hiányszakmák Magyar- országon
2006 tavaszán Csizmár Gábor - akkori munkaü- gyi miniszter - szerint hi- ányszakmának számított a textilipari dolgozó, a la- katos, a hús-, hal- és ba- romfifeldolgozó, a kőmű- ves, a hegesztő, a láng- vágó, az ács, a tehergép- kocsi-vezető, a forgácso- ló, az állványozó, a zöld- ség-, és gyümölcsfeldol- gozó, a sütő-, tésztaipari munkás, a pék, a villa- mossági szerelő és műszerész. Az MKIK elnöke elégedetten nyilatkozott az Oktatási Minisztériummal (OM) közös megállapodásukról és reményét fejezte ki, hogy a most megkötött együttműködés is eredményes lesz a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal (SZMM). Parragh ugyanakkor hozzátette: a minisztériumoknak nem kellene tartani attól, hogy átadják a szakképzési feladatokat civil szervezeteknek. Az OM már 16 szakmát, a mostani megállapodás szerint pedig az SZMM további 13 hiányszakma oktatását engedi át fokozatosan a kamarának.

Adócsökkentéssel szeretné növelni a foglalkoztatást a kamara

Parragh László problémaként említette a regionalitás hiányát a szakképzésben és felvetette a gyakorlati képzést végzőknél az adócsökkentést is, mint egyfajta állami támogatást. Az elnök rámutatott, hogy a felnőttképzés megerősítésével csökkenteni lehetne a magas munkanélküliséget is, mivel így szakmához juthatnának a szakképzetlenek és a tartósan munkanélküliek.

Dr. Parragh kiemelte annak fontosságát, hogy egy tanácsadói hálózat kiépítésével meggyőzzék a kkv szektort, miért érdekük bekapcsolódni a szakképzési folyamatokba a munkatársak oktatásra küldésével.

A piaci igények szerint fejlesztenék a szakoktatást


Kiss Péter (Forrás: mszp.hu) Kiss Péter, munkaügyi miniszter egyetértett a szakmunka presztízsének - akár kampányokkal is megerősített - növelésével. A minisztérium tervei között szerepel a szakképzési rendszer megnyitása a felsőfokú tanulmányok irányában, eddig ugyanis a szakközépiskolák sokszor zsákutcának bizonyultak és korlátozták a mobilitást.

A szakminiszter végezetül hangsúlyozta egy egységes minőségellenőrzési és egy pályakövetési rendszer kiépítését annak érdekében, hogy valós munkaerő-piaci visszajelzésekre támaszkodva fejleszthessék a szakoktatást. A konferencián mindkét fél egyetértett abban, hogy jól képzett szakmunkások nélkül nincs jól működő és versenyképes gazdaság.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Összefogna a versenyszféra a szakképzésért
Már nem tartanak a pályakezdő szakmunkásoktól a cégek
Betanított munkást és lakatost a legnehezebb itthon találni


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek