Megjelent: 18 éve

Lemondott az OMSZ főigazgatója

Lemondott tisztségéről Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, mert nem tud egyetérteni a kormány betegszállítás átalakítását célzó intézkedéseivel.

A lemondott főigazgató a Magyar Televízió Az Este című műsorához eljutatott közleménye szerint "a magyarországi mentés és betegszállítás jövőjével kapcsolatos miniszteri döntéssel nem tud egyetérteni".

Takács Zoltán oxyológus szakorvost, egészségügyi menedzsert Kökény Mihály akkori egészségügyi miniszter 2004 március elsejei hatállyal bízta meg az Országos Mentőszolgálat vezetésével. Győrfi Pál, a szervezet szóvivője szerint a főigazgató helyettesítéséről várhatóan szerdán születik döntés.

Az MTI a nap folyamán számolt be arról, hogy azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat; Győrfi Pál a mentőszolgálatoknak megküldött hírlevelében azt írja: a létszámcsökkentés 734 dolgozót érint. "(...) az intézkedés és annak végrehajtása az Országos Mentőszolgálat alapfeladatának, mentési, sürgősségi betegellátó funkciójának erősítését, mint elsődleges fontosságú szempontot veszi figyelembe."

Győrfi Pál az MTI-vel kedden délelőtt levélben tudatta: az intézkedés része annak a folyamatnak, amely az állami mentőszolgálatot egy valóban az alapfeladatára koncentráló, sürgősségi betegellátásért felelős, hatékony szervezetté alakítja.

"Eddig az évi mintegy 2,3 millió elvégzett feladatunk több mint fele (1,245 millió) olyan, az OMSZ szakmai felkészültségét, kéklámpás, jól felszerelt autóit nem igénylő betegátszállítási feladat (pl. hazaszállítás, ellenőrző vizsgálatra szállítás, stb.) volt, melyet a jövőben elsősorban az ilyen feladatokra szakosodott, az OEP-el szerződésben levő 46 magyarországi betegszállító szervezetnek kell ellátnia. Érvényes társadalombiztosítással rendelkező betegeknek a szállítás továbbra is ingyenes marad. A létszámcsökkentés az OMSZ alapfeladatát, a sürgősségi betegellátást semmiképpen sem veszélyezteti" - írta a szóvivő.

A hírlevélből kiderül: a létszámcsökkentés végrehajtásának előkészítése megkezdődött, a dolgozói érdekképviseletekkel kapcsolatos egyeztetési kötelezettségeit a szervezet betartja.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek