kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Tüntetést terveznek a szakszervezetek

A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége azt szeretné elérni, hogy a kormány hátráljon meg, és vonja vissza a intézkedései egy részét.

A két szervezet álláspontja szerint a szakszervezetek nem nyugodhatnak bele a 3-4 százalékos reálbércsökkenésbe, véleményük szerint az államháztartás egyensúlyának visszaállítását más eszközökkel is, például a feketegazdaság elleni szigorúbb fellépéssel kell megvalósítani.

Gaskó István, a Liga elnöke elmondta: a szakszervezetek tiltakoztak a képviselőház közelében, de másnap a parlament elfogadta a megszorító intézkedéseket. A Liga Szakszervezetek szerint már az idén nőnek a terhek, jövőre pedig 4 százalékkal romlanak a reálkeresetek. Ezért tiltakozásokat fognak tartani, a szervezésre pedig demonstrációbizottságot hoznak létre.

A két szakszervezeti konföderáció mellett már több ágazati szakszervezet jelezte, hogy csatlakozik a szervezőkhöz. Ettől azt remélik, hogy a kormány meghátrál, és több megszorító lépést nem hoz meg. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is jelezte, hogy sok tekintetben egyetért a szakszervezetekkel, a Liga pedig egyetértéséről biztosította a HÖOK-ot a szeptember 24-i tüntetéssel kapcsolatban.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetője szerint nem biztosítottak azok az eredmények, amelyeket a reformcsomagtól várnak. Palkovics szerint a kormány kommunikációjából kiindulva „logikailag lehetetlen” a kitűzött célok elérése. Példaként hozta, hogy szerinte kevesebb ember nem tud emelt szintű szolgáltatásokat nyújtani.

Rossz idők várnak a munkavállalókra?

Ha a társadalom nem tudja megvédeni önmagát, akkor nagyon rossz idők várnak a munkavállalókra. Itt az ideje az igazi szociális párbeszédnek – tette hozzá. A miniszterelnök azon javaslata, hogy az OÉT tagjaiból jöjjön létre egy reformbizottság, azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc nem tartja alkalmasnak az Országos Érdekegyeztető Tanácsot az egyeztetésekre – hangsúlyozta.

Kónya Péter, a Liga társelnöke szerint a reformintézkedések a közszférát érintik leginkább, azon belül is a rendvédelmi dolgozókat hozza a legrosszabb helyzetbe. A kormány ugyanis sok szerzett jogot ellenszolgáltatás nélkül akar megvonni a fegyveres szolgálatot teljesítőktől. Ez azt eredményezheti, hogy ezek a szakmák „kiürülnek”, és működésképtelenné válhatnak a honvédségi, rendőrségi és katasztrófavédelmi szervek.

Pásztor Miklós, a MOSZ elnökségi tagja fontosnak tartotta elmondani, hogy az egyes munkavállalók teljesítmény szerinti bérezése nem megfelelő, mivel véleménye szerint nem egyes emberek, hanem csapatok és teljes üzemek teljesítményét kellene mérni.

Csökkenő reálkeresetek

Az érdekvédők sajtótájékoztatójukon elmondták: a kedvezményes áfakulcs 5 százalékpontos emelése az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások drágulásával az inflációt ismét felpörgeti, a társadalom valamennyi tagját érintően az életszínvonalat csökkenti, a bérből- és fizetésből élők, a gyermekes családok, munkanélküliek, nyugdíjasok esetében fokozott terheket jelent.

Hozzátették, hogy a munkavállalók által fizetett egyéni egészségbiztosítási, valamint a szolidaritási járulék emelése az októberi fizetéseket 2,5 százalékkal csökkenti, a reálkeresetek elért szintjét erodálja. A kormány pedig a többletbefizetéseket nem az egészségügy és a munkanélküliek ellátására kívánja fordítani.

Megszűnik a korkedvezményes nyugdíj

A nyugdíjrendszer társadalmi konszenzuson alapuló, hosszú távra kialakított szabályait a kormány átgondolatlan, az ellátások színvonalát rontó megoldásokkal kívánja megváltoztatni – hangsúlyozták a szakszervezeti vezetők. A nyugdíjmegállapítás szabályainak módosítása, az előrehozott öregséginyugdíjba-vonulás korhatárának emelése a biztosítottak jogait sérti.

Fontosnak tartották megismételni: a szerzett jogok semmibevétele a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségének megszüntetése. Ez nemcsak az érintettek életstratégiájába való durva beavatkozás, hanem veszélyezteti az állampolgárok által igénybevett szolgáltatások színvonalát is, például a közlekedés területén.

Az egészségügy átalakítása megfelelő helyzetértékelés és elemzés nélkül történik – hangsúlyozták. A súlyos helyzetre a kormány csak az állampolgárok fokozottabb terhelését – vizitdíj, receptdíj, diagnosztikai díj – a magántőke térnyerését tartja megoldásnak, miközben adós az egészségügyi szolgáltatók és a finanszírozás működési rendellenességeinek feltárásával.

Megszűnhet a foglalkoztatás biztonsága

Véleményük szerint a közszféra munkavállalói életpályamodelljének feladásával, a teljesítményértékelés új, máshol már alkalmatlannak bizonyult formáinak alkalmazásával a foglalkoztatás biztonsága megszűnik. A két évig történő bérbefagyasztás az érintettek számára súlyos terheket hoz. A közigazgatás átgondolatlan átalakítása, a „fűnyíróelvű” létszámleépítés az állampolgárok ügyeinek intézését drágítja, és fokozott kényelmetlenségekkel jár.

A kormány a közoktatásban a hatékonyság és a minőség növelése egyetlen eszközének az intézmények összevonását, valamint a leépítéseket, továbbá a pedagógusok növekvő munkaterhelését tartja, amely elfogadhatatlan. A szakszervezetek szerint a szféra forráskivonása a felnövekvő generációk életesélyeit megengedhetetlen mértékben rombolja.

Végül hangsúlyozták, hogy a foglalkoztatás költségeinek növelésével, az elbocsátások ösztönzésével, a belső fogyasztás visszafogásával a foglalkoztatottság csökken, a munkanélküliség pedig tovább nő.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek