kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Kap még két évet a prémiumévek-program

A 2005. januárjában indult prémiumévek program a részmunkaidőt vállaló, nyugdíj előtt álló munkavállalóknak jelent megoldást az elbocsátás helyett. Az eredetileg 2006. december 31-ig tartó programot törvénymódosítással 2008. december 31-ig meghosszabbítják.

A 2005. januárjában indult prémiumévek program a részmunkaidőt vállaló, nyugdíj előtt álló munkavállalóknak jelent megoldást az elbocsátás helyett. Az eredetileg 2006. december 31-ig tartó programot törvénymódosítással 2008. december 31-ig meghosszabbítják.A prémiumévek program 2005-ben a közszférában indult, majd a versenyszférában dolgozókra is kiterjesztették. A jogszabályba foglalt program célja, hogy az elbocsátással szemben alternatívát mutasson a nyugdíj előtt álló, legalább 25 éve foglalkoztatottaknak. A jogszabályt módosító törvényjavaslatot októberben tárgyalja a parlament. A módosítás egyrészt egyértelművé teszi a szabadság kiadásával kapcsolatos gyakorlatot, másrészt két évvel meghosszabbítja a programba való belépés határidejét. A programba való belépéskor az addig ki nem adott szabadságot meg kell állapítani, a program időtartama alatt pedig hozzá kell számítani a munkavégzéssel nem töltött időhöz. Az így ki nem adott szabadságot az általános szabályok szerint a jogviszony megszűnésekor váltja meg a munkáltató.A tervezet szerint a prémiumévek programba és 2008. december 31-ig lehet belépni, így program legkésőbb 2013. december 31-én jár le.Prémiumévek a közszférában A prémiumévek program alanya köztisztviselő, ügykezelő, közalkalmazott és a közszférában alkalmazott munkavállaló lehet. A programban az a legalább 25 év közszolgálati jogviszonnyal rendelkező alkalmazott kerülhet be, aki legkésőbb 5 év múlva előrehozott öregségi, vagy öregségi nyugdíjra lesz jogosult, és akinek a jogviszonyát a munkáltató működésével, vagy a munkakör megszűnésével összefüggő ok miatt kívánják felmentéssel megszüntetni. A program lényege, hogy a résztvevők hozzájárulnak, hogy határozatlan idejű jogviszonyukat határozott idejűvé alakítsák át, ezzel lemondanak a felmentési időre járó átlagkeresetükről és a végkielégítésükről, valamint vállalják a részmunkaidős foglalkoztatást. Ennek fejében a korábbi illetményük 70 százalékát kitevő juttatásra, valamint az egyébként járó étkezési hozzájárulás 30 százalékára jogosultak három évig. Az érintettek a nyugdíj megállapításáig foglalkoztatottak maradnak, a programban eltöltött idő nyugdíj szempontból jogszerző időnek számít, és a jubileumi jutalom megállapításánál is figyelembe veszik. Amennyiben pedig az érintett munkavállaló a program első két éve alatt elhelyezkedik a versenyszférában, a második év végéig hátralévő időre járó juttatását egyösszegben megkaphatja "prémiumként". Tekintettel arra, hogy a program költségeit a központi költségvetés finanszírozza, a munkáltató a fenti feltételek bekövetkezésekor köteles felajánlani alkalmazottjának a prémiumévek programban való részvételt, a dolgozó pedig két héten belül írásban köteles nyilatkozni, hogy elfogadja-e ezt. A központi költségvetés azonban csak annak a munkáltatónak téríti meg a költségeit, amely vállalja, hogy 18 hónapig nem emel létszámot.Prémiumévek a versenyszférában2005. októberétől a nem költségvetési fenntartású munkáltatókra is kiterjesztették a munkaviszonyból való fokozatos távozás lehetőségét. A programba 25 éves munkaviszony után, 5 évvel a nyugdíjkorhatár elérése előtt lehet belépni. A munkáltató pedig felmondás helyett legalább napi 4 órás részmunkaidős foglalkoztatást biztosít a munkavállalónak, aki mindezért cserébe lemond a felmentési időre járó átlagkeresetéről és a végkielégítéséről. A programhoz időarányos részmunkaidős munkabér kapcsolódik, amelynek forrása a munkáltató bérkerete, ezért - a közszféra kötelezettségével ellentétben - a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy felajánlja-e munkavállalójának a programot vagy sem.A részmunkaidőt vállaló munkavállalók ugyanolyan feltételekkel mehetnek nyugdíjba, mintha teljes munkaidőben dolgoztak volna az utolsó három évben is. A Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészéből ugyanis állami támogatásként járulék-kiegészítést kapnak a prémiumévek program résztvevői.A nyugdíjjárulék-, nyugdíjbiztosítási járulék-, valamint magánnyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítést akkor igényelheti munkáltató, ha prémiumévek programot indít munkavállalói 10 százalékának, de legalább 5 főnek a részvételével, és ezzel egyidejűleglegalább 30 munkavállaló munkaszerződését, illetve munkaköri feladatait érintő szerkezetátalakítást - magas minőségű, korszerű termékek gyártására, valamint szolgáltató tevékenység végzésére alkalmas, új profilt, tevékenységet eredményező beruházást - hajt végre, vagylegalább a munkavállalói létszáma 10 százalékának megfelelő, de legalább 5 fős létszámbővítést valósít meg.A járulékkiegészítés összege a korábbi teljes munkabér után, illetve a prémiumévek programban fizetett havi munkabér után számított járulékok különbözete, de legfeljebb az igényléskor érvényes, teljes munkaidőre járó minimálbér kétszerese után számított járulék fele.[origo]
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek