kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Parragh: az APEH fenyegeti a cégeket

Több helyről hallani, hogy a hatóságok megfenyegették a vállalkozásokat: ha bejelentik, hogy a duplájára emelt járulékot nem tudják kifizetni, az adóvizsgálat során kellemetlen helyzetbe kerülnek – nyilatkozta Parragh László a Napi Gazdaságnak.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a csomagnak jelentős hatása lesz a gazdasági szereplőkre, leginkább a kkv-szektorra. Bizonyos iparágak esetében az élőmunkaterhek növekedése reménytelen helyzetet teremt, kistérségi szinten pedig leszakadást okozhat. A kiigazító csomag adókkal és járulékokkal kapcsolatos intézkedései miatt a kkv-szektor cégei elbocsátják és a továbbiakban feketén foglalkoztatják az alkalmazottakat. A hatóságok emiatt erőteljesebben lépnek majd fel. Többeket is megfenyegettek, ha nem fizetik ki a duplajárulékot, adóellenőrzés során kellemetlen helyzetbe kerülhetnek – mondta.

A költségvetés kiadási oldalának megnyirbálása erősen beszűkítheti a cégek lehetőségeit a közbeszerzéseknél, hiszen a magas újraelosztási arány miatt meghatározóak az állami megrendelések. Alapvetően utóbbiak elmaradásából következik a GDP növekedési ütemének csökkenése, amellyel a kormány számol – vélte Parragh. A hiányt vissza lehetne vágni olyan finanszírozhatatlan tételek kiiktatásával vagy újragondolásával is, mint a 13. havi nyugdíj, az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés, a minimálbér adómentessége vagy az áfacsökkentés. Véget lehetne vetni a jegybank és a kormányzat hidegháborújának is, amelynek évente több százmilliárdos költsége van – mondta.

A számok azt mutatják, hogy a vállalkozások 12–15 százalékkal részesednek az uniós forrásokból. A gazdaság élénkítéséhez a gazdaság irányába kellene terelni a forrásokat – válaszolta arra a kérdésre, hogy mennyi pénz juthat a cégeknek a második nemzeti fejlesztési tervből.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek