kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Csizmadia Csaba az Euroexpert új marketing és stratégiai igazgatója

Csizmadia Csaba (37) tölti be 2007 januárjától az Euroexpert Holding Zrt. marketing és stratégiai igazgatói pozícióját.

Csizmadia 1993-ban végzett a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán, majd marketing szakirányon MBA diplomát szerzett a Case Western Reserve University és az IMC közös nemzetközi programján az Amerikai Egyesült Államokban.
1994-től kezdve marketing és kereskedelmi igazgatóként dolgozott a GTS-DataNet csoport hazai cégeinél, majd a KFKI Csoport vállalatainál (2000-2003) vezetési tanácsadóként
távközlési, e-kormányzati és internetes projektekben tevékenykedett.

A marketing és stratégiai szakértő az elmúlt három évben a McCann Ericsson tanácsadási divíziójának vezetője, majd a McCann Csoporthoz tartozó HunSider Reklámügynökség ügyvezető igazgatója volt. Ezzel egyidejűleg 2006-ban a MRM Budapest Kft. ügyvezető igazgatói tisztjét is betöltötte.
Jelenlegi pozíciójában feladata az Euroexpert Holding Zrt. vállalatainak, így a telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó TVnet Kft. stratégiájának kidolgozása és marketingfeladatainak ellátása. Szintén feladatkörébe tartozik a vállalatcsoport internet televíziós (IPTV) szolgáltatásainak, illetve további elektronikus üzletágainak piaci bevezetése, támogatása. Ezt megelőzően nem volt ilyen pozíció a Holdingnál.

Csizmadia rendszeresen tart előadásokat és tréningeket, konferenciák meghívott előadója, oktat a CEU-n és a Marketing Academy of Budapest hallgatóinak is.
Angolul és németül beszél, nős, hobbija az utazás és az olvasás.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek