Megjelent: 17 éve

Divatossá válik a rugalmas munkaidő

A modern munkahelyi kultúra fontos eleme a feladatközpontúság. Ennek jegyében nem a munkaidő szigorú betartására, hanem a feladatok elvégzésére kerül a hangsúly. Növekszik azoknak a cégeknek a száma, amelyek rugalmas munkaidő-beosztást tesznek lehetővé alkalmazottaiknak. Céges körképünk a munkaidőről.

images

A piackutatással foglalkozó GfK Hungária Kft-nél az alkalmazásban lévők többsége rugalmas, 8 órás munkaidőben dolgozik, ami azt jelenti: délelőtt 10-től 14 óráig tart a törzsidő - a fennmaradó időszakban a dolgozók a határidők szem előtt tartásával maguk határozhatják meg hogyan osztják be idejüket.

Napközben is intézhetnek magánügyeket
"A rugalmas munkaidő adta lehetőségek azt is biztosítják, hogy akár naponta más időpontban kezdjenek és végezzenek a munkatársak. A halaszthatatlan dolgokat - például banki ügyintézést, gyermekek elhozását óvodából, iskolából - akár napközben is elintézhetik, mivel a vállalati politika elsősorban a feladatok minőségi, határidőre történő befejezését várja el a dolgozóktól - ez pedig jól szervezett időbeosztással, kötöttségek nélkül is könnyedén kivitelezhető" - engedett bepillantást a piackutató munkaidőrendjébe Gyarmathy Ágnes HR -tanácsadó.

Otthon vagy az irodában végezhetnek pluszmunkát
"Az esetenként előforduló túlmunkáknál a dolgozó megválaszthatja: hazaviszi-e a munkát, vagy inkább irodán belül szeretne-e végezni a feladatokkal. A vállalat ilyenkor kompenzációképpen a munkaidő-átcsoportosítás módszerével élve szabad órákat vagy napokat biztosít a dolgozók részére. A kisgyermekes anyukák távmunkát vagy projektmunkát választhatnak, míg a szülési szabadságról nemrégiben visszatért anyukák élhetnek a 6 órás, munkaidő-konstrukció lehetőségével is" - tette hozzá.

Több munkakörben távmunka, részmunkaidő
A rugalmas munkaidőmodellt az IBM Hungary Kft is beépítette a mindennapok gyakorlatába. " A kollégák egy része - munkakörüktől függően - rugalmas munkaidőben dolgozik. A munkavégzés gyakran nincs is helyhez kötve: az értékesítői, üzleti tanácsadói területen lényegében mindenkit távmunkában alkalmazunk. A cég gyakorlatának megfelelően a kismamák távmunkában, a gyakornokok a lehetőségektől függően, a vezetőjükkel történő megállapodás alapján rövidített -például 4-6 órás munkaidőben dolgozhatnak" - tudtuk meg Kiss Enikő HR igazgatótól.

A kisgyermekesek két órával később kezdhetnek
Akad azért példa olyan munkahelyekre is, ahol a cég profilja miatt már hajnalban megkezdődik a nap. A Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt-nél ugyancsak 8 órás munkarendben dolgoznak: az alkalmazottak reggel 6 órakor veszik fel a munkát és délután 2 óráig dolgoznak. A cégnél dolgozó kisgyermekes szülők élhetnek hagyományostól eltérő munkarend lehetőségével. "A kisgyermekesek és egyes kereskedelmi munkakörökben dolgozók számára lehetőség van a későbbi munkakezdésre: így ők a hagyományos, 6 órás munkakezdés helyett jöhetnek reggel fél 8-ra, illetve 8 órára. A munkaidő vége számukra értelemszerűen délután fél 4-re, vagy 4 órára esik." - tudtuk meg Dohovics Szilárdtól, a Kühne HR-munkatársától.

A porta összesítéséből követik nyomon a későket
A szakember azt is elárulta: a munkaidő alatti "kiugrások", a dolgozók érkezésének és távozásának az időpontja a portaszolgálat rendszeres, napi összesítéséből havonta nyomon követhető. A késéseknek, pontatlanságoknak rendszerint szóbeli figyelmeztetés a szankciója: a notórius késők súlyosabb felelősségre vonásban is részesülhetnek. A Kühne HR-ese nem kívánt beszélni a megrögzött későkre vonatkozó szankciókról, annyit azonban elárult: késés miatt még nem szűnt meg munkaviszony a cégnél.

Takács Gabriella
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk