Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Folytatódik a lengyel egészségügyi sztrájk

Elhagyták a lengyel miniszterelnöki hivatalt az ott egy hete ülősztrájkot kezdett ápolónők, a részleges munkabeszüntetések azonban szerte az országban folytatódnak az egészségügyi ágazatban.

Az ápolónők eddig azért nem voltak hajlandóak elhagyni az épületet, mert Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök nem tárgyalt velük. A találkozó végül kedden létrejött.

Követelései nyomatékosítása érdekében a négy tiltakozó kedden éhségsztrájkot hirdetett, amelyhez többen is csatlakoztak a kormányfői hivatal előtt tüntető mintegy kétszáz kollégájuk közül. Az ülősztrájkkal együtt az éhségsztrájknak is véget vetettek.

A lengyel ápolók és szülésznők országos szakszervezetének vezetője, Dorota Gardias köszönetet mondott a miniszterelnöknek gesztusáért, de kijelentette: a megbeszélés nem hozott eredményt, a tüntetések ezért folytatódni fognak.

A lengyel kormány szerint a béremelési követelések teljesítése súlyos károkat okozna az államháztartási egyensúlyban.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk