kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A változó közszférára voksoltak

Az nyári szünet előtti utolsó parlamenti munkanapon 201 igen és 148 nem szavazattal megszavazta az Országgyűlés a köztisztviselők jogállásának módosulásáról szóló törvény módosítását. A cél a kisebb szolgáltató közigazgatás megteremtése volt, hogy a közszolgálatban is érvényesüljön a teljesítményelv és a közpénzek takarékos felhasználásának követelménye.

A hatékonyabb államapparátus létrehozása miatt a közszolgálatban dolgozókkal szemben nagyobb teljesítménykövetelményeket támasztanak, de közben rugalmasabbá is válnak alkalmazásuk szabályai. A törvény a jelenleginél nagyobb elismerést biztosít a színvonalas teljesítménynek, hiszen pénzjutalmat csak teljesítményértékelés után kaphatnak. Korszerűsítették a humánerőforrással való gazdálkodást, és ösztönzik a fiatal, felkészült szakembereket.

Ezután csak pályázattal

A változások főbb irányai között megtalálható a pályázati kötelezettség kiszélesítése, a versenyalapú kiválasztás bevezetése. A pályáztatás során „munkakörtérképet” kell létrehozni a munkakörre legmegfelelőbb jelölt kiválasztásához. Ez azt jelenti, hogy egy szükséges összefoglaló leírást kell készíteni, amelyben szerepelnek a munkakör adatai, az ellátandó feladatok, valamint azok a követelmények, amelyeket a munkavállalóval szemben támasztanak. A jövőben a követelményeket és a pályázó tényleges készségeit, képességeit személyes interjú, alkalmassági teszt vagy egy értékelő központ bevonásával mérhetik fel.

Változott az adatkezelés, adatvédelem, adatok tárolásának rendje, a pályáztatás módja és rendszere is, illetve egy közigazgatási szervnél a köztisztviselői kinevezés, vezetői megbízás, kinevezés ezentúl csak pályázat útján adható. Viszont azok esetében, akik már köztisztviselők, a pályáztatás több esetben is elmaradhat. A minisztériumnál, a Miniszterelnöki Hivatalnál és kormányhivatalnál a köztisztviselői kinevezés, vezetői megbízás csakis és kizárólag a szolgáltató központ által történő pályáztatás útján adható. Köztisztviselői kinevezést, vezetői megbízást pedig csak az kaphat, aki eredményes közigazgatási versenyvizsgát tett, amelynek feltétele a magyar állampolgárság, a büntetlen előélet, a cselekvőképesség és a legalább középiskolai végzettség.

Próbaidő és határozott idejű kinevezés

A korábbi, ajánlott hat hónapos próbaidő helyett most kötelezően legalább három, de legfeljebb hat hónapig terjedő próbaidőt kell kikötni. A közszféra felső vezetői személyi állománya stratégiai szerepkörének teljesítményelvű megerősítését célozza, hogy a szervezet vezetőjének csak határozott idejű kinevezés adható. A felmentési idő is változott. Korábban hat hónap volt, a jelenlegi törvény szerint viszont legalább két hónap, de a nyolc hónapot nem haladhatja meg.

Változott a főjegyzői cím adományozásának gyakorlata, és a vezetői megbízást betöltők végzettségi követelményei. A központi államigazgatási szervek, területi és helyi szerveik, továbbá a minisztérium főosztályának vezetésére adott kinevezés, megbízás ezután hat évre szól, de helyettesítés céljából rövidebb időtartamra is adható, ám meg is hosszabbítható. E törvény hatálybalépésétől számított 30. napon a kinevezések, megbízások határozott idejű vezetői kinevezéssé, megbízássá alakulnak át – persze lesznek kivételek.

El is veszhet a jogviszony

Ha a köztisztviselő nem tesz eleget az előírt továbbképzésnek, akkor elveszíti a közalkalmazotti jogviszonyát – szemben a korábbi gyakorlattal, amikor csak a vezetői pótlékát csökkentették a felére. Az már korábban is úgy volt, hogy a köztisztviselőnek vissza kellett fizetnie bizonyos esetekben a képzés díját, most belekerült a törvény szövegébe, hogy ha a munkáltató miatt nem tudta elvégezni a képzést, akkor a munkáltató köteles visszafizetni az összeget. Létszámcsökkentésről pedig a közigazgatási szervnél képviselettel rendelkező munkavállalói érdekképviseleti szervek véleményének kikérése után dönthet csak a munkaadó.

Az a köztisztviselő, akinek a közszolgálati jogviszonya e törvény hatálybalépése előtt keletkezett, és közigazgatási alapvizsgára kötelezett, de ezen kötelezettségének e törvény hatálybalépéséig nem tett eleget, 2008. december 31-ig alapvizsgát kell tennie. Ha ezt nem teszi meg, a közszolgálati jogviszonya megszűnik. Vannak persze itt is olyanok, akik ez alól mentesülnek.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek