Megjelent: 17 éve

Belebukhat az egészségügy a rövidebb munkahétbe

A francia állami kórházakban dolgozó orvosoknak egymillió, a tizenkétszer annyi nővérnek és kisegítő dolgozónak pedig 1 millió 200 ezer napnak megfelelő túlórapénzt nem fizetett ki a kormány 2005 végéig - derül ki abból a hat hónappal ezelőtt készült és a választási időszak alatt titokban tartott kormányjelentésből, amelyről hétfőn számolt be a Le Parisien című fővárosi napilap.

Az újság szerint több, mint egymilliárd euróval tartozik az állam az egészségügyi dolgozóknak. A jelentés hangsúlyozza: a 35 órás munkahétre való áttérés az oka a felhalmozott és ki nem fizetett túlórapénzeknek.

A probléma késletett bombaként ketyeg, ugyanis amennyiben az egészségügyi dolgozók három-négy éven belül elkezdik felhasználni a felhalmozott túlórapénzt korkedvezményes nyugdíjba vonulásra, 2010-re katasztrófahelyzet állhat be a már jelenleg is orvoshiánnyal küzdő francia kórházakban.

A France 2 közszolgálati televízió szerint a még héten nyilvánosságra kerülő kormányjelentés javasolni fogja az orvostanhallgatók és a nővérek számának jelentős növelését Franciaországban, ami viszont szintén jelentős összegekbe fog kerülni az államnak.

50 millió kifizetetlen túlóra

Franciaországban 1315 állami kórház 56 ezer orvost, 200 ezer ápolót és 160 ezer kisegítő egészségügyi dolgozót foglalkoztat. A 35 órás munkahétre 2002-ben állt át az ország, melynek értelmében az orvosok nem dolgozhatnak heti 48 óránál többet, beleértve az ügyeleti órákat is. A francia orvosok közel fele 48 éven felüli, és így a ki nem fizetett túlórapénzt korkedvezményes nyugdíjra válthatja át.

Évente megközelítőleg 50 millió túlórát teljesítenek a francia orvosok (átlagban 60 és 100 óra között orvosonként) a 35 óra felett, ami 500 millió euróba kerül az államnak. Nicolas Sarkozy államfő egyik legfőbb elnökválasztási ígérete volt, hogy a felhalmozott túlórapénzt kifizeti az egészségügyi dolgozóknak. A 35 órás munkahétre való átállás az egészségügyben 2003 és 2005 között 3,3 milliárd euróba került eddig a francia államnak.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk