kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Az utolsó helyen kullognak a magyar vezetői fizetések

A magyar vezetők keresete csak a 37. helyet foglalja el a Hay Group tegnap közzétett 49 országra kiterjedő listáján. A magyarok mobilitásának hiánya róható fel az "alulértékeltség" legfőbb okaként, hiszen a munkaadóknak nem kell attól félniük, hogy pár ezer dollár különbségért áttelepülünk máshova.

A politikai vagy éppen gazdasági kockázat, az adott ország jól képzett, gyakorlott menedzsereinek száma, valamint a közszolgáltatások színvonala határozza meg a vezetői fizetéseket - világított rá a probléma gyökerére, a globalizálódó világban is létező jelentős javadalmazásbeli különbségekre Gyenge Zsolt, a Hay Group menedzsment tanácsadó magyarországi munkatársa.

Jellemzően az alacsony bérű országok menedzserei keresnek a legjobban, pedig a józan ész pontosan az ellenkezőjét diktálná. Igaz, a lista élén a szaúd-arábiai és az egyesült emirátusokbeli vezetők állnak. A dubai iroda vezetője ezt az alapbérek nagyobb szerepével indokolta. Az arab országokat a fejlődő államok követik. Oroszországban, Törökországban vagy éppen Ukrajnában egy vezető nagyjából másfélszer olyan jól élhet fizetéséből, mint egy magyar és majd háromszor olyan jól, mint egy kanadai vagy észt. A lengyel vezetők átlagosan harmadával - évi 37 ezer dollárral -, a románok pedig 24 ezer dollárral többet keresnek, mint a honfitársaink.

Nem annyival élnek jobban a magyaroknál az egyesült államokbeli és a nyugat-európai országok gazdasági vezetői. A vezetői keresetek vásárlóértéke a lista 19. helyén álló Németországban évi 30 ezer dollárral haladja meg az itthon jellemző átlagos jövedelmet, az Egyesült Államokban vagy Hollandiában dolgozó menedzsereké, pedig alig több mint 10 ezer dollárral. A skandináv államokban viszont évi 14-15 ezer dollárral, az Egyesült Királyságban pedig ötezerrel maradnak el a keresetek a hazaiaktól. Ezt a kutatók a kiterjedt és minőségi közszolgáltatásokkal magyarázzák. Mivel Svédországban, Norvégiában és Finnországban olyan magas színvonalú például a közoktatás, az egészségügyi ellátás, hogy sokkal kevesebbet kell költeniük. Így az, hogy Szaúd-Arábiában vagy Hongkongban háromszor akkora a vezetők reálkeresete, mint Skandináviában, korántsem jelenti azt, hogy háromszor jobban is élnek.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk