Megjelent: 17 éve

2005. évi CLIV. Törvény - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint egyéb munkaügyi tárgyú törvények módosításáról

1. § A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 1. §-ának (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

§ (1)E törvény hatálya ha a nemzetközi magánjog szabályai eltérően nem rendelkeznek kiterjed minden olyan munkaviszonyra, amelynek alapján a munkát a Magyar Köztársaság területén végzik, továbbá, amelynél a magyar munkáltató munkavállalója a munkát ideiglenes jelleggel külföldön végzi.

2. § Az Mt. 6. §-a a következő új (5)(6) bekezdéssel egészül ki:

5)A (4) bekezdésben foglaltakon túlmenően, a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló külön jogszabály szerint tértivevény különszolgáltatással feladott küldeményként kézbesített írásbeli nyilatkozatot
a) ha az érdekelt a küldemény átvételét megtagadta, a kézbesítés megkísérlésének napján,
b) egyéb esetekben az eredménytelen kézbesítési kísérlet, valamint az értesítés elhelyezésének napját követő tizedik munkanapon

kézbesítettnek kell tekinteni.

(6) Az olyan nyilatkozattal kapcsolatban, amely tekintetében e törvény alapján bírósági eljárásnak van helye, az (5) bekezdésben szabályozott kézbesítési vélelem megdöntése iránt az eljárás kezdeményezésével egyidejűleg, a kézbesítési vélelem beálltáról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, de legkésőbb a vélelem beálltától számított hat hónapon belül terjeszthető elő kérelem a bíróságnál. A kézbesítési vélelem megdöntésére egyebekben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 99/A. § (3) és (5) bekezdését kell megfelelően alkalmazni. A vélelem megdöntése esetén a bírósági eljárás kezdeményezésére előírt határidőt megtartottnak kell tekinteni.

3. § Az Mt. 17. §-a (1) bekezdésének b) pontja a következők szerint módosul:

[17. § (1) A Kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács egyetértésével]
b) dönt a kötelező legkisebb munkabér és a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges iskolai végzettség, szakképesítés szintjétől függő garantált bérminimum mértékéről, továbbá a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó, kormányrendeletben történő szabályozásról;

4. § (1) Az Mt. 76. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(5) A feleknek a munkaszerződésben meg kell állapodniuk a munkavállaló személyi alapbérében, munkakörében, illetve munkavégzési helyében. A munkáltató a munkavállalót a munkaköri feladatokról, a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről kivéve, ha ezt jogszabály határozza meg a 76. § (7)(8) bekezdésében foglalt rend szerint tájékoztatja.

(2) Az Mt. 76. § (7) bekezdésének f)g) pontja a következők szerint módosul, és a bekezdés a következő új h) ponttal egészül ki:

[(7) A munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a munkáltató a munkavállalót tájékoztatja]
f) a munkáltatóra és a munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályairól,
g) arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e, valamint
h) a munkáltatónál képviselettel rendelkező szakszervezet megnevezéséről, illetőleg arról, hogy a munkáltatónál működik-e üzemi tanács (központi üzemi tanács, üzemi megbízott).

5. § Az Mt. 85/A. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) Jogutódlás esetén
a) az annak időpontjában fennálló munkaviszonyból származó, továbbá
b) amennyiben a jogutódlással a jogelőd megszűnik, az a) pontban foglaltakon túlmenően a már megszűnt munkaviszonyból származó

jogok és kötelességek a jogutódlás időpontjában a jogelődről a jogutód munkáltatóra szállnak át.

6. § Az Mt. 90. §-a (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[90. § (1) A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt az alábbiakban meghatározott időtartam alatt:]

e) a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságnak [138. § (5) bekezdés], illetve a gyermek hároméves koráig fizetés nélküli szabadság igénybevétele nélkül is a gyermekgondozási segély folyósításának

[időtartama.]

7. § Az Mt. 97. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) A munkaviszony megszüntetésekor (megszűnésekor) a munkavállaló részére ki kell fizetni a munkabérét, egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a munkaviszonyra vonatkozó szabályban és egyéb jogszabályokban előírt igazolásokat. Ha a munkaviszony
a) a próbaidő alatt azonnali hatállyal,
b) rendkívüli felmondással,
c) azonnali hatályú közös megegyezéssel,
d) a 94. §-ban foglalt lehetőség alkalmazásával, vagy
e) a 101. § (1)(2) bekezdése szerint

szűnik meg, a munkáltató legkésőbb a jognyilatkozat közlésétől, illetve a megállapodás megkötésétől számított harmadik munkanapon, egyébként legkésőbb az utolsó munkában töltött napon köteles a kifizetésről és az igazolások kiadásáról gondoskodni.

8. § Az Mt. 101. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

101. § (1) A munkavállaló, ha munkaviszonyát nem e törvényben előírtak [87. § (2) bekezdés, 92. §, 96. §, 97. § (1) bekezdés] szerint szünteti meg, köteles a munkáltató számára a rá irányadó felmondási időre járó átlagkeresetének megfelelő összeget megfizetni. Amennyiben a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése kizárólag azért jogellenes, mert a felmondási idő egy részét nem tölti le, megtérítési kötelezettsége a le nem töltött idővel arányos.

9. § Az Mt. 118/A. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

118/A. § (1) A 117/B. § (1)(3) bekezdése szerinti napi munkaidő tartamának alapulvételével a munkaidő
a) legfeljebb kéthavi, illetve legfeljebb nyolcheti,
b) idénymunka esetén legfeljebb négyhavi, illetve legfeljebb tizenhat heti

keretben is meghatározható.

10. § Az Mt. 124. §-ának (5) bekezdése a következő új c) ponttal egészül ki:

[(5) Munkaidőkeret alkalmazása esetén a pihenőnap]
c) idénymunka esetén, a felek megállapodása alapján legfeljebb kéthavonta

[ részben vagy egészben összevontan is kiadható.]

11. § Az Mt. 124/A. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(4) Ha a munkavállaló az (1) bekezdés alapján a megszakítás nélküli, illetve a három- vagy ennél többműszakos munkarendben, a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltatónál, illetve munkakörben, továbbá a legfeljebb heti 30 órás részmunkaidőben foglalkoztatott, valamint az idénymunkát végző munkavállaló kivételével vasárnap végez munkát, számára az ezt közvetlenül megelőző szombaton rendes munkaidőben történő munkavégzés nem rendelhető el.

12. § Az Mt. 140/A. §-a a következő új (3) bekezdéssel egészül ki:
(3) Az (1) bekezdésben szereplő nyilvántartásból megállapíthatónak kell lennie naptári naponként vagy egybefüggő 24 óránként a beosztott, valamint a teljesített rendes és rendkívüli munka, továbbá az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontjának.

13. § Az Mt. 143. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(3) A teljesítménykövetelmény megállapítása, illetve az azonos teljesítménykövetelmény hatálya alá tartozó munkavállalói csoportok meghatározása során tekintettel kell lenni a munkáltató működési körébe tartozó feltételekre, így különösen a munkavégzés, a munkaszervezés és az alkalmazott technológia objektív körülményeire.

14. § Az Mt. a következő új 143/A. §-sal egészül ki:

143/A. § (1) A teljesítménykövetelmény megállapítása sérti a 143. § (2)(3) bekezdését, továbbá a jóhiszeműség és tisztesség alapelvét, amennyiben a naptári hónap átlagában az azonos teljesítménykövetelmény hatálya alá tartozó munkavállalók
a) legalább fele nem éri el a százszázalékos teljesítményt, emellett
b) tényleges átlagos teljesítményük száz százaléknál kevesebb.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt esetben a munkáltató köteles az azonos teljesítménykövetelmény hatálya alá tartozó valamennyi munkavállaló tárgyhavi teljesítményének azonos arányú kiigazítására oly módon, hogy átlagos teljesítményük a százszázalékos szintet elérje. A tárgyhavi teljesítménybért a kiigazított teljesítmény alapján kell megállapítani.
(3) A teljesítménykiigazítás során a munkáltató által megállapított teljesítménykövetelményt alapul véve, meg kell határozni a munkavállaló tényleges teljesítményszázalékát, azt meg kell szorozni százzal, és elosztani a munkáltatónál azonos teljesítménykövetelmény hatálya alá tartozó munkavállalók tényleges átlagos teljesítményszázalékával.
(4) Az (1)(3) bekezdés alkalmazása során nem kell figyelembe venni
a) a technológiaváltás, továbbá
b) a munkába állás, illetve az új munkakör betöltése

időpontjának naptári hónapjában, illetve az azt követő két naptári hónapban az ezzel érintett munkavállalók által nyújtott teljesítményt.

(5) A (4) bekezdéssel érintett munkavállalók teljesítményére az ott meghatározott időszak alatt a teljesítmény-, valamint ennek alapján a teljesítménybér-kiigazítás nem kötelező.
(6) A munkavállalót megillető kiigazított teljesítménybért a (2)(5) bekezdésben foglalt eljárás alkalmazásával megállapított, kiigazított teljesítményszázalék alapján kell meghatározni, és a 155. § (1) és (3) bekezdése alkalmazásával kifizetni.
(7) A teljesítménybér-kiigazítás érdekében a munkáltató naptári hónaponként köteles nyilvántartani
a) a munkáltató által megállapított teljesítménykövetelmény alapulvételével az egyes munkavállalók tényleges teljesítményszázalékát,
b) az azonos teljesítménykövetelmény hatálya alá tartozó munkavállalók tényleges, átlagos teljesítményszázalékát,
c) az egyes munkavállalók (2)(5) bekezdés alapján kiigazított teljesítményszázalékát, valamint
d) a kiigazított teljesítményszázalék alapján a (6) bekezdés alkalmazásával megállapított kiigazított teljesítménybért.
(8) Az (1) bekezdésben szereplő vélelem a 143. § (5) bekezdésében foglaltak megfelelő alkalmazásával munkaügyi perben megdönthető.

15. § Az Mt. 144. §-ának (4)(6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(4) A kötelező legkisebb munkabér megállapításánál figyelembe kell venni a munkavállalók szükségleteit, mérlegelve a munkabérek országos szintjét, az életfenntartási költségeket, a társadalombiztosítási juttatásokat és az egyes társadalmi csoportok viszonylagos életszínvonalát, valamint a gazdasági körülményeket, ideértve a gazdasági fejlődés követelményeit, a termelékenységi szinteket és a foglalkoztatottság növelésének kívánatos voltát.
(5) A munkavállalót megillető kötelező legkisebb munkabért és a 17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti garantált bérminimumot, ezek hatályosságát figyelemmel a 17. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltakra a Kormány állapítja meg.
(6) A munkáltatói érdekképviselet és a szakszervezet által kötött kollektív szerződés a garantált bérminimum (5) bekezdésben foglalt mértékétől eltérhet, a kollektív szerződésben megállapított garantált bérminimum összege azonban a kötelező legkisebb munkabérnél alacsonyabb nem lehet.

16. § Az Mt. a következő új 144/A. §-sal egészül ki:

144/A. § Az egy órára járó személyi alapbért úgy kell kiszámítani, hogy a havi személyi alapbér összegét osztani kell
a) teljes munkaidős foglalkoztatás esetén 174-gyel,
b) részmunkaidős, rövidebb teljes munkaidős foglalkoztatás, illetve készenléti jellegű munkakörben a napi nyolc vagy heti negyven órát meghaladó mértékű munkaidő esetén a 174 óra időarányos részével.

17. § Az Mt. 152. §-ának (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(10) Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály fizetési kötelezettség megállapításánál havi átlagkereset alkalmazását írja elő, akkor egy havi átlagkereseten a munkavállaló egy napi átlagkeresetének a huszonkétszerese értendő. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a havi átlagkereset kiszámításánál a (8) bekezdésben foglaltak szerint meghatározott egy órára járó átlagkereset összege szorzandó 174-gyel, részmunkaidő, rövidebb teljes munkaidő, illetve készenléti jellegű munkakörben a napi nyolc vagy heti negyven órát meghaladó mértékű esetén, ennek időarányos részével. Órabér esetén az egynapi átlagkereset az egy órára megállapított átlagkereset és a munkaidő mértékének a szorzata.

18. § Az Mt. 160. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
160. § A munkavállaló részére munkabéréről részletes írásbeli elszámolást kell adni. Az elszámolásnak olyannak kell lennie, hogy a munkavállaló a kiszámítás helyességét, valamint a munkabérből való levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja; ettől érvényesen eltérni nem lehet. Az írásbeli elszámolásnak tartalmaznia kell a rendkívüli munkavégzés, az ügyelet és a készenlét jogcímén kifizetett díjazást is.

19. § Az Mt. 193/D. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) Tilos munkavállaló kölcsönzése:
a) jogszabály által meghatározott tilalomba ütköző munkavégzésre,
b) a kölcsönvevő olyan munkahelyén, illetve telephelyén történő munkavégzésre, ahol sztrájk van, a sztrájkot megelőző egyeztetés kezdeményezésétől a sztrájk befejezéséig, illetve
c) ha a kölcsönvevőnél a munkavállaló munkaviszonya a munkáltató működésével összefüggő okra alapozott rendes felmondásával, illetve a próbaidő alatt azonnali hatályú megszüntetésével legfeljebb hat hónapja szűnt meg.

20. § (1) Az Mt. 193/G. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
(3) Eltérő megállapodás hiányában a kölcsönbeadó viseli a foglalkoztatással kapcsolatos jogszabályban meghatározott költségeket, így különösen a munkavállaló utazási költségeit és a munkavégzéshez szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálat díját. A kölcsönbeadó a kölcsönvevő kérése esetén köteles legkésőbb a munkavállaló munkába állásáig
a) az Egységes Munkaügyi Nyilvántartást működtető szerv által kiadott, a bejelentésről szóló igazolás, vagy amennyiben a munkába állásra az igazolás kézbesítése előtt kerül sor a munkaszerződés egy példányát a munkabér megismerésére alkalmatlan módon, valamint
b) a külön jogszabály szerinti kölcsönbeadóként történt nyilvántartásba vételét igazoló okirat másolatát

a kölcsönvevő részére átadni.


(2) Az Mt. 193/G. §-a a következő új (6)(13) bekezdéssel egészül ki:
(6) A 193/H. § (9)(10) bekezdésébe foglalt rendelkezés alkalmazása érdekében a kölcsönbeadó a kölcsönzött munkavállaló előzetes hozzájárulásával köteles a kölcsönvevőt tájékoztatni különösen a munkavállaló szakképzettségéről és szakmai tapasztalatairól.
(7) Semmis a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő között létrejött megállapodás, ha a felek a 106. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdonosi kapcsolatban állnak egymással.
(8) Ha a kölcsönvevőnél történő munkavégzés tényleges megkezdéséig
a) a kölcsönbeadó nem felel meg az e törvényben, illetve az egyéb jogszabályokban foglalt feltételeknek, vagy
b) a kölcsönbeadó nem köt a 193/H. § (1) bekezdés szerinti munkaszerződést,

a munkaviszony a kölcsönvevő és a munkavállaló között jön létre a munkavégzés tényleges megkezdésének napjával, a 193/G. § (1) bekezdés a) pontja alapján meghatározott időtartamra.


(9) A (8) bekezdés a) pontja szerint létrejött munkaviszony esetén a munkaszerződés tartalmának megállapításakor
a) munkavégzési helynek a 193/G. § (1) bekezdés b) pontja szerinti helyet,
b) munkakörnek és személyi alapbérnek a kölcsönzött munkavállalónak a 193/H. § (1) bekezdés b)c) pontja alapján meghatározott munkakörét és személyi alapbérét

kell tekinteni.


(10) A (9) bekezdésben foglaltaktól eltérően, a (8) bekezdés b) pontja alapján létrejött munkaviszony esetén
a) a kölcsönzött munkavállaló munkakörét a 193/G. § (1) bekezdés c) pontja alapján az elvégzendő munka jellegének,
b) személyi alapbérét a 142/A. § megfelelő alkalmazásával a kölcsönzött munkavállalót foglalkoztató szervezeti egységnél azonos munkakört betöltő munkavállalók személyi alapbére mértékének, azonos munkakört betöltő munkavállaló hiányában a kölcsönvevő tevékenysége szerinti ágazatban, a kölcsönzött munkavállaló által betöltött munkakörben szokásosan érvényesülő személyi alapbér

alapulvételével kell meghatározni a munkaszerződésben.

(11) A (8) bekezdés a)b) pontjában foglaltak együttes fennállása esetén a munkaszerződés tartalmának megállapításakor a (9)(10) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
(12) Amennyiben a (8) bekezdésben foglaltak alapján a munkaviszony a kölcsönvevő és a munkavállaló között jön létre, a kölcsönvevő követelheti ezzel összefüggésben keletkezett kárának megtérítését a kölcsönbeadótól, feltéve, hogy e törvény szerint, jóhiszeműen és tisztességesen járt el.
(13) A (6)(11) bekezdéstől érvényesen eltérni nem lehet.

21. § (1) Az Mt. 193/H. §-át megelőző alcím a következőkre változik:

A kölcsönbeadó és a munkavállaló között fennálló munkaviszony, a díjazás különös szabályai

(2) Az Mt. 193/H. § a következő új (9)(12) bekezdéssel egészül ki:
(9) A kölcsönzés időtartama alatt a 142/A. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni a kölcsönvevővel munkaviszonyban álló, valamint a kölcsönzött munkavállaló vonatkozásában a személyi alapbér, a műszakpótlék, a rendkívüli munkavégzésért járó díjazás, továbbá az ügyelet, készenlét díjazása tekintetében, ha
a) a kölcsönvevőnél történő folyamatos munkavégzés tartama a hat hónapot meghaladja, vagy
b) a kölcsönzött munkavállaló a kölcsönvevőnél történő munkavégzés megkezdésének időpontját megelőző két évben a kölcsönvevőnél kölcsönzés alapján összesen legalább hat hónapot dolgozott. Ha a kölcsönvevőnél kölcsönzés alapján munkavégzéssel töltött összeszámított időtartam az újabb kölcsönzés alatt éri el a hat hónapot, a fenti szabályt a hat hónap elérésének időpontjától kell alkalmazni.
(10) A (9) bekezdésben foglaltaktól eltérően, a 142/A. § (3) bekezdésében szereplő juttatások tekintetében kell a 142/A. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni a kölcsönvevővel munkaviszonyban álló, valamint a kölcsönzött munkavállaló vonatkozásában, ha
a) a határozott időre szóló kölcsönzés esetén a kölcsönvevőnél történő folyamatos munkavégzés időtartama a két évet, vagy
b) a határozatlan időre szóló kölcsönzés esetén a kölcsönvevőnél történő folyamatos munkavégzés időtartama az egy évet meghaladja.


Figyelem! A fenti információk tájékoztató jellegűek.
Az aktuálisan hatályos törvényi rendelkezésekért kérjük, vegye igénybe a Munkaügyi Közlöny vagy a Magyarorszag.hu jogszabály-kereső szolgáltatásait.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről, Negyedik rész, A munkaügyi vita, XXIV. fejezet, A kollektív munkaügyi vita

291. § (1) A munkáltató és az üzemi tanács vagy a szakszervezet a közöttük felmerült viták feloldására egyeztető bizottságot (a továbbiakban:... Teljes cikk

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről, Negyedik rész, A munkaügyi vita, XXIII. fejezet, A munkajogi igény érvényesítése

285. § (1) A munkavállaló és a munkáltató a munkaviszonyból vagy az e törvényből származó, a szakszervezet, az üzemi tanács az e törvényből... Teljes cikk

2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről, Harmadik rész, A munkaügyi kapcsolatok, XXII. fejezet, A kollektív szerződés

114. A kollektív szerződés megkötése és tartalma 276. § (1) Kollektív szerződést köthet a) a munkáltató, a tagok felhatalmazása alapján a... Teljes cikk