kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Lemond Kóka

Kóka János az év végén távozik a GKM éléről, s már keresik az utódját. Az esélyesek között egyelőre Garamhegyi Ábel államtitkárt és Kákossy Csaba kabinetfőnököt emlegetik - számolt be a Népszabadság.

A lap megtudta, hogy a miniszter péntek délelőtt tízkor jelenti be döntését, arra hivatkozva, hogy minden energiáját az SZDSZ-nek kívánja szentelni. Az Index is úgy tudja, legkésőbb december 31-ig távozik Kóka, de többen azt sejtik, hogy erre már korábban sor kerül.

Az Index szerint Kóka János a lemondása után csak az SZDSZ vezetésével akar foglalkozni, mert így nagyobb mozgástere lehet a párt önálló megjelenítésére, mivel most kormánytagként "kvázi a miniszterelnök beosztottja", és nem tartja jónak, hogy a kormányfő a főnöke. A lap úgy tudja, hogy Kóka péntek reggelre hívta össze a párt megyei elnökeit, akikkel akkor ismerteti döntését. A párt legfőbb döntéshozó szervének, az ügyvivői testületnek a tagjait már tájékoztatta.

Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az MTI-nek csütörtökön késő este nyiltakozva jelezte, hogy a nap folyamán tartott "ügyvivői testületi ülésen ez szóba került". Azt is elmondta, hogy az ügyben pénteken sajtótájékoztatót tartanak, többet azonban nem közölt. Ábrahám Gergely, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője sem nyilatkozott az ügyben.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk