Megjelent: 17 éve

Ősztől már új rendszerben indul a szakképzés

Idén szeptembertől már a gyakorlatban is érezhetők lesznek a szakképzési reform okozta változások. Módosul az intézmények helyzete és szerepe, szigorodnak a pedagógusok foglalkoztatási szabályai, de összességében az eddiginél jóval hatékonyabb lesz a rendszer. Ehhez két tárca is biztosítja a fejlesztési forrásokat, ígérik szakemberek. A cél a versenyképesség és a szakképzés presztízsének visszaállítása. Hiába azonban az új rendszer, még mindig kevés a diák. Mfor.hu tudósítás.

Befejeződött a szakképzési reform előkészítési szakasza, mostantól indulhat a megvalósítás. Ez komoly többletterheket jelent majd a szakképző intézményeknek, ezért idén mozgalmas tanév várható - mondta Lamperth Mónika, szociális és munkaügyi miniszter kedden az országos szakképzési tanévnyitón.

Népszerűsítenék a szakmunkát

A miniszter szerint a változtatások legfontosabb indoka a piaci igényeknek való megfelelés, hogy a pályaválasztást követően munkahelyet is kapjanak a végzett diákok. Az utóbbi években ugyanis jelentősen átalakult a gazdasági környezet, viszont ezeket a változásokat nem tudta megfelelően követni a szakképzési rendszer.

A munkaerő-piaci megfelelés hatékonyságát várhatóan erősíti, hogy a gazdasági élet szereplői, így a gazdasági kamarák mostantól nagyobb beleszólást kapnak a szakképzés folyamatos alakításába. A szakképzés és a gazdaság szorosabb kapcsolatát erősíti az az együttműködési megállapodás is, melyet a munkaügyi tárca még 2007 elején kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK). Ennek fő célkitűzése elősegíteni a valóban versenyképes szakképzés kialakítását, valamint a fizikai szakmák társadalmi megítélésének javítását.

Kevés a diák

Felsőfokú szakképzésre idén 12 500 diákot vártak, a rendes felvételi eljárásban azonban a több mint 108 ezer jelentkező közül mindössze 5200-an jelentkeztek erre. Emiatt ez esetben még államilag támogatott képzésre is lehetett pótfelvételizni augusztus 13-ig. Mivel a felsőfokú szakképzés keretét a felvételi első körében nem tudták kitölteni, elképzelhető, hogy változtatni kell a rendszeren, állítják szakértők. A piacképesség javítását hosszú távon is biztosítja az új rendszer, mivel mostantól a moduláris - azaz az egymásra épülő, ezért bármikor abbahagyható vagy folytatható - képzési rendszernek köszönhetően biztosított az egész életre szóló tovább- és átképzés lehetősége.

Az új rendszerben ősztől a jelenlegi csaknem 375 ezer szakképzésben tanuló diák 70-80 százalékának adottak lesznek a feltételek a koordinált oktatáshoz. Az iskoláknak a legtöbb nehézséget az új típusú, teljesítmény alapú finanszírozási rendszer okozza. Az önkormányzatok erre visszavezethető intézmény-összevonásainak jogosságát azonban nagyon komolyan számon kérik majd, ígérte Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára.

A tanároknál is magasabbra kerül a léc

A változások között szerepel, hogy a pedagógusok kötelező óraszáma két órával nő. Megszűntek viszont a tavaly átmeneti intézkedésként bevezetett, külön díjazás nélkül elrendelhető plusz órák. Azoknak ugyanis túl nagy volt az adminisztrációs terhe, és az ilyen irányú igényeket egyszerűbben is meg tudják oldani intézményi szinten.

Újdonság, hogy - a közalkalmazotti törvény változása értelmében - a közoktatásban is bevezetik a versenyszférában már bevett, kötelezően letöltendő három hónapos próbaidőt. Pályakezdők esetében előírás lesz a három éves gyakornoki időszak, amelynek végén értékelik a munkájukat. 2008. január elsejétől pedig a szakképző intézményeknél is kötelező lesz a pályáztatás, bármilyen típusú álláshelyet is szeretnének betölteni.

Lamperth Mónika egyúttal hangsúlyozta, hogy kiemelten fontosnak tartják visszaállítani a szakképzésben dolgozók presztízsét. Ez az utóbbi években észrevétlenül veszített rangjából, s ma már nem kapják meg a megfelelő elismerést a jól képzett szakmunkások sem.

A szakképzés kultúráját és szerkezetét alapvetően érintik a változások. A törvényi módosítás során a megújult térségi integrált szakképző központ (TISZK) rendszere mostantól valóban regionális szinten fogja majd össze a szakképzést, így teljesen új típusú együttműködések kialakítására lesz lehetőségük a szakképző intézményeknek. Emellett érdemes lesz részt venni a kistérségi regionális együttműködésekben is, ahol megint másfajta együttműködést lehet folytatni, hívta fel a figyelmet az oktatási tárca államtitkára.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében számos fejlesztési terv segíti majd az új intézményi rendszer kialakítását. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében például 5,3 milliárd forintra lehet pályázni szeptembertől. A főbb célkitűzések között szerepel az eddigieknél hatékonyabb pályaválasztás, pályaorientáció, illetve pályakövetés megvalósítása.

Ezenkívül mind az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kiírt közoktatási pályázatokra illetve támogatásokra, mind pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által biztosított fejlesztési forrásokra igényt tarthatnak a szakképzési intézmények.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek