Megjelent: 17 éve

Megválik a frakcióvezetői teendőktől Szijjártó Péter

Lemond Szijjártó Péter a frakcióvezetésről a győri közgyűlésben. Döntését a jövőben várható, minden eddiginél intenzívebb belpolitikai harcokkal magyarázta, ami nagyobb terheket ró rá a Fidesz elnökének közvetlen munkatársaként és a legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt kommunikációjának irányítójaként - adja hírül a Híradó.

Szijjártó továbbá kifejtette, hogy egyébként is egy évre vállalta a frakcióvezetői tisztséget, amikor tavaly a Fidesz Győrött történelmi győzelmet aratott az önkormányzati választásokon.

Az elmúlt 10 hónap teljesítményét elemezve kijelentette, hogy eleinte ugyan bele kellett tanulniuk a város vezetésébe, szégyenkeznivalójuk azonban nincs. Többek közt az ő vezetésük alatt indult meg a Széchenyi tér felújítása és a marcalvárosi uszodafejlesztés is, amit "16 éve minden városvezetés a zászlajára tűzött, csak nem lett belőlük semmi".

Mindeközben nem cáfolta, hogy az elmúlt időszakban számos vita alakult ki a frakció és a polgármester között, ezek azonban inkább előremutató viták voltak, ha éppen nem abból adódtak a félreértések, hogy tanulniuk kellett a városvezetést - írja a Híradó.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk