Megjelent: 17 éve

Jövőre nincs 13-ik havi nyugdíj?

Iván László fideszes országgyűlési képviselő szerint a 2008. január 1-jén életbe lépő módosított nyugdíjszámítási rendszer átlagosan nyolc százalékkal csökkentené az újonnan nyugdíjba vonulók ellátmányát, vagyis "elsarcolja" tőlük a tizenharmadik havi nyugdíjat.

A fideszes politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy hétfőn törvényjavaslatot nyújt be, amely megakadályozná a jogszabály módosítását.

Iván László értékelése szerint a kormány által tervezett módosítás tovább rontaná a nyugdíjasok "amúgy is ezer sebből vérző" létét, életminőségét.

Az ellenzéki idősügyi szakpolitikus megdöbbentőnek nevezte azt a változtatást is, amely szerint ha a nyugdíjas munkából származó jövedelme eléri az éves minimálbér összegét, vagyis mintegy 840 ezer forintot, akkor felfüggesztik nyugdíja folyósítását. Iván László szerint ötpárti megegyezésre lenne szükség a valódi nyugdíjreformról.

A forrásokról szólva ismertette a Fidesz javaslatát, amely lehetővé tenné a nyugdíjpénztárak átjárhatóságát. Aki belépett magán-, vagy önkéntes nyugdíjpénztárba, vissza is léphessen az állami nyugdíjalapba. Amióta ugyanis az új rendszerek beléptek a nyugdíjbiztosításba, azóta kereken 210 milliárd forint áramlott át az állami nyugdíjalapból, illetve becslések szerint ez az összeg 2010-re elérheti a 400-410 milliárd forintot - tette hozzá.

Daróczi Dávid kormányszóvivő erre reagálva azt mondta: a Fidesz kommunikációs trükkökkel próbálja elfeledtetni, hogy annak idején nem szavazta meg a parlamentben 13. havi nyugdíj bevezetését.

Hangsúlyozta: a nyugdíjrendszer átalakítására azért van szükség, hogy a jövő nemzedéke biztonságos ellátást kapjon idős korában. Emlékeztetett arra, hogy a nyugdíjreformról komoly szakmai egyeztetés zajlik.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk