Megjelent: 17 éve

Megéri nőkkel dolgozni

A nők munkaerő-piaci integrációjának szükségszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legfrissebb gazdaságelemzések versenyképességi kritériumként kezelik a nők és a férfiak esélyegyenlőségét. Éppen ezért van szükség egyre több olyan munkahelyre, amely büszkén alkalmaz nőket, és a vállalati stratégiáját a "gyengébb nem" igényei szerint alakítja. És most díjazzák is: kerestetik a legjobb női munkahely!

Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ) a 2007 Egyenlő Esélyek Mindenki Számára – Európai Év tiszteletére hagyományteremtő céllal írja ki a Legjobb Női Munkahely-pályázatot. A szövetség 2004 óta létezik, azóta több projektet megvalósítottak, például a szervezet nevéhez fűződik az „Önkormányzatok az esélyegyenlőségért”-díj. Ennek sikere és eredményei rámutattak az esélyegyenlőségi intézkedések fontosságára.

A felső vezetők és a döntéshozók között alig akad nő

Ferenczi Andrea, a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnöke az Egyesült Államokban ismerkedett meg a nők esélyegyenlőségéért vívott harccal. Elmondta, hogy hazánk és az USA női munkavállalói között hatalmas történeti különbségek vannak, hiszen a tengerentúli országban csak húsz éve elfogadott, hogy a nők is dolgoznak, Magyarországon viszont évtizedeken keresztül teljes foglalkoztatottság volt (az már más kérdés, hogy azóta a dolgozó nők száma igencsak lecsökkent). Mégis közelít a két állam egymáshoz: kevés a felelős beosztásban dolgozó nő, kicsi az esélyük, hogy vezető politikusok, topmenedzserek legyenek.

Tavaly a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség rendezett egy konferenciát, amely a Nők a politikai döntéshozatalban címet viselte. A célja az volt: felhívni a figyelmet arra, hogy a mai magyar politikai életben elenyésző a nők száma. „Ha a nőket helyzetbe hozzuk, akkor megvalósulhat az esélyegyenlőség. A nőknek egymást kell segíteniük, ráadásul a vidéken élőknek sokkal több támogatásra, ösztönzésre van szükségük. Amikor egy lány végez az egyetemen, a munkaerőpiacra nagy-nagy félelemmel és önbizalomhiánnyal lép be – csak azért, mert nő. Ezen kell változtatni!” – tette hozzá az elnök.

Az MNKSZ – összhangban az Európai Unió esélyegyenlőségi ütemtervével, a Lisszaboni Stratégiával, illetve az ENSZ Nők IV. Világkonferenciáján elfogadott célkitűzésekkel – azért írta ki a pályázatot, hogy rámutasson a nők alkalmazásának a foglalkoztatási esélyegyenlőségén túl gazdasági szükségszerűsége is van. „A nők a munkaerőpiacon az első számú tartaléknak számítanak: hazánkban ma nem éri el a foglalkoztatásuk az 50 százalékot. És a világon a nők a legnagyobb lélekszámú hátrányos helyzetű csoport” – állította Ferenczi Andrea.

Világviszonylatban is az első

Korábban már létezett pályázat családbarát vagy egyszerűen a legjobb munkahely cím elnyerésére, ám a nőkkel külön eddig sehol a világon nem foglalkoztak. Ferenczi Andrea elmondta, hogy egy munkacsoporton belül dolgozták ki a pályázat feltételeit. Részt vett benne a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM), a Parlament, különböző cégek és a civil szféra képviselői.

Nemzetközi és uniós összehasonlításban, az esélyegyenlőséggel kapcsolatos felmérésekben eddig Magyarország nem foglalt el kiemelkedő helyet. A pályázat megvalósításával viszont a legjobb példaként szolgálhat a világ más országainak.

A részvétel előnyei

A pályázaton való sikeres szereplés egyben komoly reklámot is jelent a cégnek, az adott munkahely pozitív imázsa, piaci versenyképessége erősödik. A Legjobb Női Munkahely-cím értéket képvisel a Magyarországon napjainkban divatossá váló „munkaadói márka" kialakításában is. A díjazottak megjelenéseikben (levélpapírjukon, bemutatkozó anyagaikon, honlapjukon, rendezvényeken, stb.) felhasználhatják a díj logóját. Az eredményesen szereplő cégek névsorát a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a sajtóban, valamint az interneten széles körben megjelenteti. A vállalatok a tapasztalataikat szakmai lapokban és konferenciákon adhatják tovább, melyhez a szövetség segítséget nyújt. A két kategóriában a 3-3 legeredményesebb pályázó díjat és oklevelet kap.

A pályázat feltételei

A Legjobb Női Munkahely Díj elnyerésére a Magyarországon működő cégek két kategóriában pályázhatnak. Külön versenyben vesznek részt az 50-250 munkavállalót foglalkoztató, valamint a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok. A díj célja, hogy bemutassa a legjobb vállalati gyakorlatokat, amelyeket más vállalkozások átvehetnek, ezzel felhívják a cégek figyelmét arra, hogy a nők munkahelyi integrációja a versenyképesség szempontjából stratégiai kérdésnek tekintendő. Emellett feltérképezik a Magyarországon működő vállalatok körében a HR-stratégián belül az esélyegyenlőség és a sokszínűség megvalósítására tett intézkedéseket is. A jelentkezési határidő november 15.

A bíráló bizottságban az SZMM mellett az Esélyegyenlőségi Államtitkárság, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, európai parlamenti képviselők, országos újságok szerkesztői, illetve a Procter&Gamble vállalat is helyet kapott. Ez utóbbi toborzási és tehetségfejlesztési vezetője, Dobi Kitti elmondta, hogy a cég üzleti stratégiájában szerepel a női esélyegyenlőség, a sokszínűség. „Nálunk a felső vezetők és a menedzsment 50 százaléka nő. Támogatni kell a családos nőket, akik akkor tudnak jól dolgozni, ha van idejük magukra, a családra, az otthoni dolgokra – így a munkahelyükön is sokkal jobban teljesítenek” – tette hozzá.

A díj odaítélésében fontos szerepet játszik majd az, hogy a vállalat mennyire biztosítja a tisztességes munkafeltételeket, milyen karrierlehetőség van a nők számára, de szempont lesz az egészség és a jó közérzet megőrzésének lehetősége, illetve a munka és a magánélet összeegyeztethetősége.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk