Megjelent: 16 éve

Egészségbiztosítás: sokan pórul járhatnak az érdekvédők szerint

A szakszervezetek és a kormány képviselői elbeszéltek egymás mellett az egészségbiztosítás reformjáról szóló hétfői OÉT-ülésen, így érdemi előrelépés nem történt. A kabinet képviselői egy jobb, igazságosabb rendszerről szóltak, az érdekvédők viszont arra kérik a kormányt, vonja vissza javaslatát, derül ki az mfor.hu tudósításából.

A szakszervezetek egyöntetűen elutasították a kormány egészségbiztosítási reformjára vonatkozó javaslatát az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) hétfői ülésén. Szerintük az általuk reformvíziónak nevezett átalakítás alapvető célja - igazságosabb, jobb és fenntartható rendszer létrehozása - ez alapján nem biztosított. Kormányzati oldalról jelezték: a fenntarthatóság nem azonos a teljes finanszírozással. Ehelyett egy hatékony rendszer gazdasági fedezetét kell megteremteni.

A munkaadói érdekképviseletek képviselői hiányolták, hogy a javaslat előkészítésében nem vehettek részt. Mint mondták, hosszú tárgyalási folyamatra lenne szükség, amelynek reményeik szerint a hétfői ülés csak a kezdete.

Az üzleti szereplőket kizárnák az érdekvédők

Borsik József, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a legnagyobb probléma, hogy az üzleti biztosítókkal megszűnik a nemzeti kockázatközösség. Utóbbi megállapítást Kincses Gyula szintén cáfolta. A szakszervezeti elnök úgy vélte, az üzleti garancia jelentős túlsúlyban van az ellátotti garanciával szemben. Hiányzik azoknak a szankcióknak a megnevezése is, amelyekkel a jogszabályt sértő biztosítókat sújtanák, tette hozzá.

A szakszervezetek szerint nem tisztázott a fejkvóta-rendszer kialakítása sem. Úgy vélik, félő, hogy a szolidaritás megbontása egy visszafordíthatatlan, káros folyamatot fog elindítani. Ennek az lehet az eredménye, hogy a krónikus, idős betegek kiszorulhatnak az ellátásból. Az államtitkár erre reagálva közölte, hogy eddig is kétmillió ember ellátása szerveződött fejkvóta alapján, és bár a rendszer rosszabb volt, mégis működött.

Mi lesz a hálapénzzel?

A munkaadói oldal támogatja a szolgáltatók versenyeztetését, de igénylik, hogy az egészségbiztosítási alapba befolyó járuléktömeg felhasználására rálátásuk legyen. Szerintük egy olyan intézményt kellene létrehozni, amely ezt folyamatosan monitorozza. Szóltak arról is, hogy a kormány ebben a csomagban nem foglalkozik a hálapénzzel, mint a szürke- és feketegazdaság elemével. Úgy vélik, a koncepció részévé kellene tenni, és valamilyen módon vissza kellene forgatni a rendszerbe. Az államtitkár a munkáltatói kérdésre válaszolva elmondta: az előterjesztésből valóban kimaradt a járulékfizetők kontrolljának módja, ezen most dolgoznak. Szerinte a hálapénz gyakorlatát csak legális piaccal lehet megszüntetni, törvénnyel nem. Hangsúlyozta: a reform során pontosan meg kell határozni, mi tartozik az egészségügyi alapszolgáltatási csomagba, s mi az, amit ezen felül lehet legálisan megvásárolni többletszolgáltatásként.
A szakszervezetek a több biztosítós rendszert csak üzleti szereplők nélkül tudják elfogadni, szerintük a profitérdeket ki kell zárni. Kincses Gyula államtitkár erre reagálva elmondta: nem szeretnének üzleti biztosítás alapú rendszert, a profit bevonásától azonban nem zárkóznak el, mivel az „egészségnyereséget” fog hozni.

Tiltakozó akciót szerveznek

A Liga szakszervezetek a humánmegoldásokat hiányolták a javaslatból: fájlalták, hogy a rendszerben dolgozó munkavállalókat teljes mértékben mellőzte a kormány a javaslat megfogalmazásakor. Bejelentették: november 21-ére tiltakozó akciót szerveznek, ha addig nem sikerül megállapodni.

Kincses Gyula elismerte: a benyújtott anyag gyengesége, hogy nem foglalkozik azzal, mi lesz a munkavállalókkal. Hozzátette: önmagában a rendszerben nem jelennek meg a dolgozók mint szereplők, hiszen a pénztár és a szolgáltatók között alakul ki jogviszony.

Pataki Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke kifogásolta, hogy a koalíciós pártok "ideológiai vitát folytattak" a problémáról. A kompromisszumos megoldás - mint mondta - nem biztosítja egyik fél szándékát sem, ráadásul az új rendszer sokkal több pénzbe fog kerülni. Ugyanakkor a kormányzati fél szerint a működési költség növekedése nélkül elképzelhetetlen a hatékonyabb működés.

Pataki Péter jelezte: a javaslatból az sem derül ki, hány pénztár lesz az új rendszerben, mi lesz a pénzbeli ellátásokkal, például a táppénzzel (utóbbi miatt a munkaadói oldal is jelezte aggályait).

Több szakszervezeti vezető felhívta arra a figyelmet, hogy a szolgáltatókat kellene versenyeztetni, nem pedig a pénztárakat. Erre - mint mondták - a kormány javaslata alapján nem látnak biztosítékot.

Azzal kapcsolatban, lesznek-e további tárgyalások az érdekvédőkkel, a kormányzati oldal jelezte: "a megfelelő formában" vissza fognak térni a kérdésre.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek