kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Sok helyen az idén jár le az üzemi tanácsok mandátuma

Ismét üzemi tanácsokat választanak azokon a munkahelyeken, ahol lejár a tisztségviselőknek a 2004 őszi választásokon megszerzett hároméves mandátuma.

Az üzemi tanácsokat először 1993 tavaszán választották meg a dolgozók, akkor még csak két évre, majd 1995-ben is tavasszal tartották a választásokat, pedig akkor már erőteljesen szorgalmazták a szakszervezetek az őszi és a háromévenkénti választást.

A következő választást 1998 őszén tartották. Ezt követően a következő választásokat is háromévente rendezték, 2001-ben és 2004-ben, ugyancsak ősszel. Így az idén ősszel ismét aktuális az üzemi tanácsok tagjainak megválasztása.

Ez viszont csak azokra a munkahelyekre érvényes, amelyek kezdettől ezeket az időpontokat követik. Azok a cégek, amelyeket az országosan tartott választásokat követően alapítottak, illetve dolgozói létszámuk alapján kötelező az üzemi tanács, vagy üzemi megbízott választása, ennek a kötelezettségnek, csak az országostól eltérő időpontban tudtak eleget tenni. Így e cégeknél a kezdeti két évre, majd három évre szóló mandátum is más időpontban jár le, mint az országban általában, a választást is ezek szerint tartják.

Üzemi tanácsot kell választani minden olyan munkáltatónál, illetve a munkáltató minden olyan önálló telephelyén, részlegénél, ahol a munkavállalók létszáma több mint ötven fő. Annál a munkáltatónál, önálló telephelyen, részlegnél ahol a létszám ötvenegynél kevesebb, de tizenötnél több, üzemi megbízottat kell választani.

Ha a munkáltatónál több üzemi tanács, illetve üzemi megbízott működik, az üzemi tanácsok választásával egy időben központi üzemi tanácsot kell létrehozni. Az üzemi tanácsok tagjainak száma az adott munkavállalók létszámhoz igazodik, a legkisebb tanács három tagból áll, ha száznál kevesebben dolgoznak a munkahelyen.

Az újonnan létrejövő munkáltatónál három hónapon belül kell megválasztani az üzemi tanácsot, illetve az üzemi megbízottat. A választás előtt nyolc héttel a választási bizottságot a helyben képviselettel rendelkező szakszervezetek, illetve a nem szervezett dolgozók képviselőiből alakítják meg. A szakszervezetek - tagjaik közül - önállóan állíthatnak jelöltet, de jelöltet állíthat a munkavállalók tíz százaléka vagy legalább ötven munkavállaló is. A választási bizottság a választás előtt legalább három héttel összeállítja és közzéteszi a jelöltek listáját.

A szakszervezeteknek fontos, hogy jelöltjeik milyen arányban nyerik el a munkavállalók bizalmát. Ettől függ ugyanis az egyes szakszervezetek reprezentativitása, a kollektív szerződés megkötésében való részvételi jogosultság, az ágazati párbeszédben képviselt pozíció.

Az üzemi tanácsoknak konkrét jogosítványaik vannak a munkahelyeken. Így például együttdöntési joguk van a kollektív szerződésben leírt jóléti célú pénzeszközök felhasználásában, véleményezési joguk a munkavállalók nagyobb csoportjára vonatkozó munkáltatói intézkedéseknél.

A munkáltató köteles döntése előtt az üzemi tanáccsal véleményeztetni többek között az új munkaszervezési módszereket, a teljesítménykövetelményeket, illetve tájékoztatni a testületet legalább félévente a cég gazdasági helyzetétéről, a bérek, keresetek alakulásáról, a likviditásról, a foglalkoztatás jellemzőiről, a munkaidőről, a munkafeltételekről.

Az üzemi tanács a munkáltatónál szervezett sztrájkkal kapcsolatban pártatlan magatartásra köteles. Ennek értelmében sztrájkot nem szervezhet, illetve a sztrájkot nem támogathatja és nem akadályozhatja.

Ahol eddig is működött üzemi tanács, ott ez a testület készíti elő a választást, ahol nem, ott általában a szakszervezetek kezdeményezik.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk