kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

OFA- Országos Foglalkoztatási Közalapítvány - Kik pályázhatnak?

Az OFA küldetése és feladatai A kormány által 1992. június 30-án alapított Országos Foglalkoztatási Közalapítvány 1997. január 1-je óta közalapítványként tölti be szerepét a munkanélküliség enyhítését, a foglalkoztatás bővítését szolágló intézményrendszerben.

Fő feladatait az Alapító Okirat rögzíti, amellyel összhangban tevékenysége a következő területekre irányul:

A munkaerőpiac nem állami szerveződéseinek támogatása.
Kísérleti programok indítása.
Munkaügyi tárgyú kutatások ko-ordinálása.
A szociális partnerek munkaügyi érdekegyeztetésének támogatása.
Az állam tagsági joganiak gyakorlása a célszervezetekben.
Résztvétel az EQUAL közösségi kezdeményezés hazai megvalósításában.

Közreműködés a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által indított központi munkapiaci program végrehajtásában, ennek keretében elsősorban a foglalkozási rehabilitáció, a rehabilitációs foglalkoztatást elősegítő munkapiaci program végrehajtásában.
A Közalapítvány mindezek mellett tevékenységével az Euroatlanti integrációhoz is hozzájárul. 2005. óta új feladata, hogy a Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) megvalósításában is részt vesz.

Tevékenységük

Tevékenységünk egyik vonulatát képezi a fenti célokat szolgáló innovatív pályázati programok kidolgozása, pályázati programrendszer működtetése.Az OFA a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű embercsoportok megsegítése érdekében olyan kísérleti programokat dolgoz ki, amelyek munkapiaci szolgáltatást nyújtanak, illetve tartós vagy átmeneti foglalkoztatást (képzést, foglalkoztatást, szociális támogatást) biztosítanak e csoportok tagjai számára. A programok sikeres megvalósítását a nonprofit szervezetek fejlesztését szolgáló programokkal támogatja. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a foglalkoztatáspolitika helyi szereplői közötti együttműködés megerősítése, ösztönzése. Új fejezetet nyit az OFA életében az alapítás óta összegyűlt szakmai tapasztalatok hasznosítása, a támogatott projektekben létrejött sikeres megoldási módokból álló minták elterjesztésének szakmai-módszertani előkészítése.
A kísérleti programok mellett immár hagyományosnak számító pályázati programokat is indítunk, amelyeket évről évre hirdetünk meg.

A fent említettek mellett fontos feladatunk az állam tulajdonosi jogainak gyakorlása a teljes mértékben állami tulajdonban lévő hat célszervezet felett. Az OFA Célszervezeti irodája hozzájárul a megváltozott munkaképességű emberek tömeges foglalkoztatását biztosító gazdasági társaságoknál foglalkoztatottak létszámának megtartásához, figyelemmel kíséri és döntéseivel elősegíti a gazdálkodási és jövedelmezőségi szempontok, valamint a foglalkoztatás optimális összhangjának fenntartását.2004-től az EQUAL Közösségi Kezdeményezés magyarországi megvalósítását az OFA EQUAL Nemzeti Programiroda látja el.Az OFA 2005-ben kapcsolódott be a Regionális Operatív Fejlesztési Program megvalósításába. E feladata ellátása érdekében létrehozta az OFA-ROP Hálózatot 17 munkatárssal.

Kik pályáznak az OFÁ-hoz?

Közalapítványunkhoz a szervezetek három fő típusa pályázik forrásért: a nonprofitok (ezen belül döntően az egyesületi formában működő szervezetek) (57,8%), a költségvetési szervek (26,3%), valamint a vállalkozások (14,1%).
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek