kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Egyre több időt töltenek munkával az osztrákok

Az osztrák statisztikai hivatal adatai szerint a keresettel rendelkezők 2004-ben összesen 6909,7 millió órát dolgoztak, 2006-ban azonban már 7108,8 milliót. Hasonlóan nőttek az idei harmadik negyedévi adatok is a tavalyiakhoz képest: 2007 júliusa és szeptembere között 1790,3 millió órát töltöttek munkával az alpesi országban.

images

A túlórák száma még meredekebben növekedett az utóbbi években. 2004-ben a foglalkoztatottakra éves összesítésben 315,6 millió órányi "pluszmunka" jutott, tavaly viszont már tizenhárom százalékkal több - 357,9 millió óra. Az idén - a harmadik negyedévi adatok alapján - 10,5 százalékos az emelkedés.

Felfelé ível az átlagos heti munkaidő mennyisége is. 1995-ben a keresettel rendelkezők mindent beleszámítva "még csak" heti 41,9 órát dolgoztak, az idén már 44,8-at.

Érdekes jelenség, hogy miközben mind a ledolgozott órák száma, mind az átlagos heti munkaidő egyaránt nő, csaknem a kétszeresére gyarapodott a csak részidőben foglalkoztatottak aránya az osztrák munkaerőn belül. 1995-ben az összes keresőnek 14 százalékát tették ki a részfoglalkozásúak, tavaly már 22,3 százalékot mutatott az arányuk.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk