kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Adóprés alatt Magyarország

Veres János pénzügyminiszter szerint Magyarország számára hasznosak lesznek azok a tapasztalatok, amelyek az OECD tagállamaiban halmozódtak fel az államháztartási reformokkal, a közigazgatás átalakításával, illetve az adórendszer korszerűsítésével kapcsolatban.

A pénzügyminiszter ezt Budapesten mondta azon a szakmai tanácskozáson, amely első programja volt az OECD és a magyar kormány március végéig tartó szakmai együttműködési programsorozatának.

Veres János hangoztatta: a szándék az, hogy az együttműködés végén az OECD álláspontja kialakuljon a magyarországi középtávú strukturális reformok kapcsán, és azt ismerjék meg mind a kormány, mind az ellenzék, mind az egyes szakterületek szakértői, sőt, a sajtó képviselői is.

Alessandro Goglio, az OECD közgazdasági részlegének munkatársa elmondta: az együttműködési program 10 kérdéssel foglalkozik, köztük a fiskális politikával és az adózással, a foglalkoztatással és szociálpolitikával, az oktatással, az egészségügyi reformmal, a nyugdíjrendszerrel, a kis- és középvállalkozások helyzetével, a közigazgatás reformjával, az e-közigazgatással, az energia és környezetvédelem kérdéseivel, valamint az innováció területével. Az OECD jelentésének március végére kell elkészülnie.

Christopher Heady, az OECD szakértője elmondta: az OECD tagállamokkal összevetve Magyarországon túl magasak a munkára rakodó adóterhek, tb-járulékok, ami hátrányosan érinti az ország munkaerőpiacát. Kívánatos lenne, hogy a járulékok, köztük a munkáltatók által befizetett tb-járulék csökkentése. Magyarországon elenyésző a vagyonadók szerepe, holott az OECD tagállamok tapasztalata szerint alkalmazása jelentős bevételeket eredményez és nem torzítja a gazdaságot.

Christopher Heady szerint az össz adóteher vonatkozásában Magyarország nem tér el az OECD tagállamok átlagától. Az átlagos adóbevételek GDP-hez mért aránya Magyarországon 37,2 százalék volt 2006-ban. Az OECD tagállamait tekintve a 20 százalékos normál áfakulcs átlagosnak mondható, a társadalombiztosítási járulék mértéke azonban aránytalanul magas Magyarországon. Ezáltal az OECD tagállamok között az egy keresővel rendelkező családok esetében a harmadik legerősebb az "adóprés".

Szerinte, bár az utóbbi időben mérséklődött az áfakulcs Magyarországon, de meggondolandó lenne az áfa újbóli megemelése, mivel az alacsony áfakulcs a gazdagabb rétegeket segíti, a szegényeket viszont sújtja azáltal, hogy a gazdagabbak a nagyobb fogyasztásuk során könnyebben fizetik ki az alacsony fogyasztási adókulcsot.

Az OECD szakértője kifejtette: a magas tb-járulékok károsan hat a munkaerőpiacra. Ha például nő a minimálbér, a tb-járulék mértéke is emelkedik, ezáltal növekszik a foglalkoztatás terhe, ami különösen a kisebb vállalkozások esetében azt eredményezi, hogy vagy csökkentik a foglalkoztatás idejét, vagy mérséklik az adott vállalkozásnál alkalmazottak létszámát.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk