kapubanner for mobile
Szilágyi Katalin
Megjelent: 16 éve

Kismértékben bővül idén a foglalkoztatás

2008-ban is folytatódik a bővülés a versenyszféra foglalkoztatásában - derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a munkaügyi minisztérium közös felméréséből. Lamperth Mónika szerint, ha a prognózisban jelzett folyamatok teljesülnek, a foglalkoztatás szintje idén 57 százalékra emelkedhet.

images

Az idén várhatóan 3-5 ezer munkahellyel bővülhet a versenyszféra, míg a közszférában nem csökken tovább a létszám - ismertette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézete illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által közösen végzett felmérés adatait Parragh László, az MKIK elnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón. A szaktárca és a kamara harmadik alkalommal végzett együtt kutatást, tavaly év végén 7200 vállalkozást kérdeztek meg várható munkaerő keresleteikről illetve a rövidtávú üzleti kilátásaikról.

Mint elhangzott, a megkérdezett vállalatok 24 százaléka tervez 2008-ban létszámbővülést, mindössze 9 százalékuknál várható leépítés, 67 százalékuk pedig nem kíván változtatni a dolgozói létszámon.

Dagad az ipar, a mezőgazdaságban leépítés várható

2008-ban várhatóan az iparban nő a cégek legnagyobb arányánál a létszám (29 százalék), míg a szolgáltatásoknál a cégek 22 százaléka, a mezőgazdasági vállalkozásoknak pedig 14 százaléka tervezi növelni a foglalkoztatottak számát. A cégenkénti létszámfelvétel azonban szerényebb mértékű lesz, mint korábban - mondta Parragh László, hozzátéve: ebből adódóan az idén az iparban a foglalkoztatottak létszámának minimális bővülésére lehet számítani, míg a mezőgazdaságban további leépítés, az építőiparban, a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban pedig szerény mértékű növekedés prognosztizálható.

Mint az MKIK elnöke rámutatott: a foglalkoztatottság növelését a beruházások jellege is meghatározza, így az innovatív, korszerűsítő beruházások esetén többnyire nem változik a foglalkoztatottak száma. A cégek mintegy 61,5 százaléka stabil létszámmal számol ebben az esetben, míg a kapacitás-bővítő beruházást tervező gazdasági szervezetek 38,3 százaléka úgy nyilatkozott, növelni fogja az alkalmazottak számát is.

Bár a vállalkozások körében némi üzleti bizonytalanság tapasztalható, a beruházási kedv ennek ellenére enyhén nőtt: a beruházási aktivitásukat növelő cégek aránya a 2006. évi 22 százalékról 23 százalékra emelkedett.

Népszerű a Start-kártya és a munkaerő-kölcsönzés

A felmérés szerint tartós munkaerőhiánnyal a vállalatok 15 százaléka küzd, ez a probléma leginkább a feldolgozóipari, építőipari, távközlési cégeket érinti és elsősorban szakképzett, fizikai dolgozókból van nagy hiány. Parragh László örvendetesnek nevezte ugyanakkor, hogy a cégek tavaly több pályakezdőt vettek fel, mint amit eredetileg jeleztek (23 százalék - 34 százalék), a 2008-ra vonatkozó felvételi szándékok pedig emelkedtek, már eleve 28 százalékuk vette tervbe ezt. Egyre népszerűbb a munkaerő-kölcsönzés is: a cégek 5,9 százaléka alkalmaz kölcsönzött munkaerőt, szemben a tavalyi 4,5 százalékkal. A megkérdezett vállalkozások 23,2 százaléka foglalkoztatott tavaly Start-kártyával rendelkező fiatalt, ez elsősorban a szállítás és a távközlés területén népszerű. A felmérés tanúsága szerint a vállalatok 17,5 százaléka akar külföldi munkaerőt foglalkoztatni.

Optimista a munkaügyi tárca

Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter beszámolója szerint a hazai foglalkoztatási és aktivitási mutatók az uniós tendenciáknak megfelelően alakultak. - Nőtt a foglalkoztatottak száma és egyre többen jelentek meg munkavállalói szándékkal az álláspiacon. 2002 és 2007 között a foglalkoztatási ráta 56,2 százalékról 57,3 százalékra javult, így a foglalkoztatottak száma az elmúlt öt évben 47 ezer fővel nőtt - fogalmazott a munkaügyi miniszter. Mint mondta, ebben az időszakban összesen 47 ezer fővel fogyatkozott meg a közszféra, de őket a versenyszféra folyamatosan felszívta, így összesen mintegy 95 ezres nettó munkahely keletkezett. Lamperth Mónika úgy vélte, amennyiben a prognózisban jelzett folyamatok teljesülnek, a foglalkoztatás szintje 2008-ban 57 százalékra emelkedhet, amelyet a kormány a felülvizsgált nemzeti lisszaboni akcióprogramban célkitűzésként kijelölt. A középtávú előrejelzések szerint az elkövetkező három évben 55 ezer fővel bővülhet a foglalkoztatottak száma. A szaktárca vezetője ugyanakkor hozzátette, hogy ehhez gyorsabb ütemű gazdasági növekedésre van szükség.

Folytatódó programok, új célkitűzések

Lamperth Mónika elismerte, hogy a területi különbségek mérséklését célzó programok nem vezettek eredményre, ezért a leghátrányosabb térségekben élők felzárkóztatását továbbra is kiemelt feladatként kezelik. A minisztérium szeretné a jövőben a gazdaságilag inaktív népesség könnyebben mobilizálható részét visszaintegrálni az álláspiacra, valamint csökkenteni kívánja a munkaerő-piaci kereslet és kínálat közötti különbségeket. Ezt a célt szolgálja egyébként a térségi integrált szakképző központok kialakítása valamint a regionális fejlesztési és képzési bizottságok létrehozása, amelyek januártól már több feladatot látnak el és több hatáskörrel rendelkeznek.

Lamperth Mónika sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy hazánkban még mindig nagyon alacsony a távmunkában, részmunkaidőben foglalkoztattok aránya az uniós átlaghoz képest, ezért az atipikus foglalkoztatási formák terjesztését szorgalmazzák, mint mondta, célként tűzték ki, hogy a távmunkások számát 4 százalékról 8 százalékra emelik, amely 160 ezres bővülést jelentene.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy továbbra is folytatódik a Lépj egyet előre, valamint a hátrányos helyzetűeket segítő uniós program, emellett bővíteni kívánják a közfoglalkoztatást, az elbocsátottakat pedig a Prémiumévek, az Új Pálya és a Mobilitás program révén segítik.

A munkaügyi miniszter tájékoztatása szerint a Munkaerő-piaci Alap 55,6 milliárd forintos foglalkoztatási alaprészéből idén 38,5 milliárd forintot decentralizáltan, az úgynevezett aktív munkaerő-piaci eszközök működtetésére költhetnek a régiók. Központi forrásból csaknem 6 milliárd forintot lehet felhasználni munkahelyteremtés, munkahelymegőrzés valamint távmunka támogatására, az uniós forrásokból pedig mintegy 1,7 milliárd forint fordítható a foglalkoztatottság fejlesztésére, valamint a munkaerőpiacra történő belépés ösztönzésére.

Szilágyi Katalin, HR Portal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk