kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Cégek Napja a BKF-en

A Cégek Napját a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán február 21-én először rendezik meg. Sokan későn szembesülnek azzal, hogy a diploma megszerzése önmagában nem elegendő egy pozíció elnyeréséhez. Ebben kíván segítséget nyújtani a rendezvény.

images

images

A Cégek Napján 22 cég vezetője tart előadást arról, hogy egy pályakezdő diák hogyan jelentkezzen a kiszemelt céghez, milyen a kiválasztási rendszer, milyen karriert futhat be náluk, milyen képességeket, végzettséget várnak el az egyes szakterületeken. Az előadók köre széles: a non-profit szervezetek, a kis-és középvállalkozások mellett nagy multi cégek, illetve egy bank képviselőivel is találkozhatnak az érdeklődők.

Az előadások párhuzamosan, egyszerre több teremben zajlanak 12.50-16.00 között. A program interaktív, az előadások után a hallgatók feltehetik kérdéseiket. A rendezvény keretében egy fejvadász cég lehetőséget biztosít arra, hogy tíz diák próbainterjún készüljön fel egy majdani "éles" szituációra.

Edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk