Megjelent: 16 éve

A táppénzt is megelőzi a munkahelyi szűrés

Egyre jobban előtérbe kerül a munkahelyi egészségvédelem, sokhelyütt már szűrőprogrammal kedveskednek a dolgozóknak. No nem minden hátsó szándék nélkül: az Audi és a Mars tapasztalatai szerint így kevesebben mennek el táppénzre.

Nem kétséges, hogy az egészséges ember sokkal hatékonyabban képes munkát végezni, mint az, akinek rendetlenkedik az egészsége - ezt azonban nem elég felismerni, tenniük is kell érte a vállalatoknak. A DEMOS Magyarország Alapítvány és a TESZ Alapítvány (Tegyünk Egészségünk Színvonaláért Alapítvány) által készített Az egészség - befektetés című tanulmány egyik szerzője, Kollányi Zsófia szerint ugyanis a betegség következményei nemcsak az egyéni jövedelmet csökkentik, hanem a munkaerőpiacon keresztül az össztársadalmi szinten is negatív hatásai vannak. A munkahelyi hiányzások, különösen a munkaerő betegséggel összefüggő fluktuációja a vállalatok termelékenységét is érzékenyen érintheti - magyarázza a Napi Gazdaságnak.

A Marsnál bevált

A Mars Magyarország Kft. (korábban Masterfoods) például 1990 óta figyel 700 állandó munkatársának, illetve négyszáz kölcsönzött munkaerejének egészségére különféle programokkal, a munkaalkalmassági szűrővizsgálatoktól kezdve a munkahelyek kialakításán keresztül a rendszeres orvosi ellenőrzésekig bezárólag. Sőt, azért, hogy a dolgozók egy percre se maradjanak "felügyelet" nélkül, egy foglalkozás-egészségügyi szakembert is felvettek teljes munkaidőre.

A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a rendszeres szűrvizsgálatok bevezetése óta ritkábban fordulnak orvoshoz a vállalat alkalmazottai. A dolgozók átlagos termelékenysége is megnőtt az elmúlt években, aminek minden valószínűség szerint az egészségi állapot javulásának, illetve az egészségprogramok közvetett - például a vállalat iránti elkötelezettségben megnyilvánuló - hatásainak köszönhető. A közvetlenül az egészséggel összefüggő, leginkább kézzelfogható eredményeket azonban a vállalat táppénzes adatai igazolják: miközben 2005-ben még 189 olyan alkalmazottja volt a gyárnak, aki egy napot sem hiányzott betegség miatt, 2006-ban már 272; egy év alatt pedig több mint 30 százalékkal csökkent a táppénzes napok száma, ami messze alatta van az országos átlagnak.

Egészségre hajt az Audi

Az Audi Hungaria Motor Kft.-nél szintén ügyelnek a munkavállalók egészségére, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az 5800 fős állománynak kevesebb mint két százaléka volt tavaly hosszabb vagy rövidebb ideig betegállományban. Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója szerint a 98,2 százalékos egészségi mutató nem csupán az alacsony átlagéletkornak köszönhető, hanem a vállalat azon törekvésének, hogy a munkatársak egészségét és életkörülményeit javítsa.

A vállalat például térítésmentesen biztosít orvosi vizsgálatokat, egészségügyi állapotfelmérést és fitnesztanácsadást. A megelőzés érdekében csaknem 500 munkatársunk kapott az Audi Hungaria Egészségügyi Központjában influenza elleni védőoltást, ezen felül 10 százalékuk vett részt allergia- és koleszterinszint-vizsgálaton - részletezi Rozman Richárd. A béren kívüli juttatások terén is nagy hangsúlyt fektet az Audi az egészség megőrzését célzó sport- és szabadidős tevékenységekre, a népszerű üdülési csekk mellett életbiztosítást és egészségpénztári szolgáltatás közül is választhatnak a munkatársak - számol be a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk