Megjelent: 16 éve

Átszervezik a Magyar Postát

A közeljövőben több száz postai dolgozó veszítheti el az állását amiatt, mert a Magyar Posta külső cégekre vagy önkormányzatokra bízza a kisposták működtetését. Az állástalanná váló dolgozók számára, valamint az őket foglalkoztató cégek támogatására országos munkaerő-piaci program indul - írja a Népszabadság.

A Magyar Posta Zrt. - közbeszerzési eljárás keretében - az idén több száz kispostát hirdetett meg üzemeltetésre - vállalkozóknak és önkormányzatoknak. A Postapartner elnevezésű program szerint a "kiszervezett" egységekben továbbra is a Magyar Posta felel majd a szolgáltatásokért, de a fenntartás, a működtetés már a jelentkező vállalkozások vagy önkormányzatok feladata lesz.

A program keretében több ütemben szervezik ki a postákat, első körben négy megyében: Hevesben, Komárom-Esztergomban, Somogyban és Szabolcs-Szatmár-Beregben. Ezekben a megyékben összesen több száz postai dolgozó veszítheti el az állását a közeljövőben. Az átszervezésben érintett postai dolgozók sorsáról, további foglalkoztatási és átképzési lehetőségeiről Járos László, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ osztályvezetője a Népszabadság érdeklődésére elmondta: a Postapartner program támogatására országos munkaerő-piaci programot indítanak, amelynek célja, hogy a posta átszervezése miatt az állásukat elvesztő postai alkalmazottak mielőbbi munkába helyezését elősegítsék.

A munkaerő-piaci program az idén júliustól indul és a jogszabály adta lehetőséget figyelembe véve három évig tart. E programhoz a minisztérium kiemelt támogatást biztosít, egyrészt közvetlenül a dolgozóknak, másrészt a foglalkoztatóknak. Járos László kifejtette: azok a vállalkozások, amelyek a meghirdetett közbeszerzési pályázaton indulnak, s elnyerik egy-egy posta vállalkozásban való működtetését, abban az esetben kapnak bér- és járuléktámogatást, ha elbocsátott postai alkalmazottakat kívánnak foglalkoztatni.

Ezenkívül olyan vállalkozásoknak, szervezeteknek is biztosítanak támogatást, amelyek nem postai szolgáltatásban dolgoznak, de volt postai dolgozót szeretnének alkalmazni. Ilyen esetben vállalják a volt postai alkalmazottak átképzését, a foglalkoztatásukhoz pedig szintén bér- és járuléktámogatást biztosítanak.

Arra a kérdésre, hogy milyen támogatás jár közvetlenül az állásukat vesztett dolgozóknak, az osztályvezető azt válaszolta: támogatni kívánják a vállalkozóvá válásukat, önfoglalkoztatási elképzelésüket és társas vállalkozáshoz való csatlakozásukat. Ehhez egyénenként legfeljebb hárommillió forintos támogatást adnak. A Népszabadság úgy tudja, hogy a regionális munkaügyi központok már elkészítették az átképzési tervüket, s az általuk ajánlott képzések mellett a volt postai dolgozók kérésének megfelelő képzéseket is indítanak.

Csongrád megye két kistelepülésén úgy oldották meg a problémát, Ambrózfalván és Csanádalbertiben, hogy az önkormányzat átvette és napi négy órában üzemelteti a postai fix pontot. Ványai László, a körjegyzőség vezetője elmondta: a lakosság kérésére mindkét önkormányzat úgy döntött, hogy részmunkaidőben tovább működteti a helyhez kötött postai szolgáltatást. Erre szerződést kötöttek a postával. A helyiséget és a postai dolgozó fizetését az önkormányzat adja.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk