kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Manpower: szakmunkásnak áll a világ

Furcsa kettőség jellemzi a munkaerőpiacot, hiszen mindenki a tudásalapú társadalomról beszél, miközben a munkaadóknak egyre inkább a képzett szakmunkásokra éheznek - tolmácsolja a Manpower Inc. fejvadászcég felmérését a Napi Online.

A Manpower Inc. fejvadászcég 32 ország 43 ezer munkáltatóját faggatta munkaerő-utánpótlási szokásairól. A válaszokból kiderült, hogy a munkaadóknak egyre inkább szakképzett mesteremberekre, szerelőkre, hegesztőkre van szükségük a magasan kvalifikált dolgozók helyett. Miközben a nyugat-európai országok folyamatosan aggódnak a lengyel és egyéb kelet-közép-európai szakmunkások betelepülésén, igazából óriási hiánnyal rendelkeznek ezen szakmákból.

Mindeközben csaknem feleakkorára csökkent ugyanakkor azon munkaadók száma az Egyesült Államokban, akik csak nagy nehézségek árán találnak megfelelő jelöltet egy adott pozícióra - legalábbis idén már csak 22 százalékuk számolt be erről, szemben a 2007-es 41 százalékkal. Japánban ugyanez az arány 63 százalék.

Napi Online / Reuters
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk