Megjelent: 16 éve

Négyezer cégnél találtak feketemunkásokat

Több a munkaügyi szabálytalanság, továbbra is négyezer felett a feketén foglalkoztató cégek száma - derül ki az APEH és a munkaügyi felügyelet első negyedéves statisztikáiból. A revizorok kiemelten ellenőrizték az építőipart.

Mind az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), mind az APEH kiemelt figyelmet fordított az ellenőrzések során a feketén foglalkoztatott munkavállalókra: így az adóhivatal több mint 18 ezer, míg az OMMF mintegy 11 ezer vizsgálatot végzett. Ez az adóhatóság esetében negyedével, az OMMF- nél pedig harmadával több az egy évvel korábbinál - tudta meg a Napi Gazdaság.

Az adóhatóság összesen 3,9 milliárd forint adó- és járulékkülönbözetet, közel 40 százalékkal többet állapított meg, mint tavaly ilyenkor. A javuló felderítési arány annak is köszönhető, hogy a revizorok célzottan az illegális foglalkoztatás melegágyaként ismert ágazatokra utaztak. Az ellenőrzések során kiemelt terület volt az építőipar és a szolgáltató szektor.


Hatezernél is több cégnél volt szabálytalanság



Az OMMF adatain inkább a megnövekedett ellenőrzések száma látszik. A kiszabott bírság összege ugyanis tavaly magasabb volt az első negyedévben, mint az idén: tavaly 1,7 milliárd forintot tett ki a bírságok összege, szemben az idei 1,4 milliárddal. Csaknem azonos, 4100 körüli volt a feketefoglalkoztatáson ért munkáltatók száma, a szabálytalanságot elkövetőké pedig 5400-ról 6300-ra nőtt. Dinamikusan emelkedett a vizsgálat során ellenőrzésbe vont munkavállalók száma: tavaly 55 ezer, az idén pedig 86 ezer alkalmazott akadt fent a rostán.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk