kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Nem mobilis a magyar munkavállaló

Az alacsonyabb beosztásra pályázók kevésbé mobilak, mint a vezetők, annak ellenére, hogy jellemzően nehezebb elhelyezkedniük - többek között ez derült ki a Jobinfo és a KutatóCentrum közös felméréséből, melyben az internetes álláskeresési szokásokat, valamint az ahhoz kapcsolódó attitűdöket vizsgálták.

images

images

Az álláskeresők jellemzően lakóhelyük környékén keresnek munkát, így már az internetes böngészés során is leginkább terület alapján szűkítik az ajánlatokat. Az állás kategóriája és a fizetés csak a második, illetve harmadik helyre szorul - derült ki a KutatóCentrum és a Jobinfo közös kutatásából, amelyben az álláskereső oldalak ismertségét, az internetes álláskeresési szokásokat és az azokkal kapcsolatos attitűdöket vizsgálták.

Az álláskeresők nemcsak a szűkítés során, de az állásajánlat elbírálásakor is fő szempontként veszik figyelembe a munkavégzés pontos helyét. Jellemzően a nők és az alacsonyabb beosztásúak kevésbé mobilak: a nők 80 százaléka és az alkalmazotti pozíciót megpályázók 78 százaléka nevezte nagyon fontosnak a munkavégzés helyét, míg a férfiak 70, a felsővezetők 66 százaléka nyilatkozott ugyanígy.

"Óriási problémát okoz Magyarországon a mobilitás hiánya" kommentálta országos adatok alapján a kutatás eredményeit Szabóné Bikki Ágnes, az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ foglalkoztatási tanácsadója. " A rendszerváltás előtt a dolgozók megszokták, hogy munkahelyük a lakóhelyükhöz közel esik. Sajnos e szemlélet még mindig él, a magyarok nem szívesen költöznek új munkahely miatt."


Beosztottként nehezebb elhelyezkedni



"A beosztottak nehezebben találnak megfelelő pozíciót: 27 százalékuknak sikerült csupán 1 hónapon belül elhelyezkedni, míg a felsővezetők 33, a cégvezetők 37 százalékának. Az alkalmi vagy kisegítő munkát keresőknél ugyanez az arány 31 százalék volt" - ismertette az átlagos elhelyezkedési idő trendjeit Kristók Balázs, a Hírek Média Jobinfo.hu üzletágának vezetője. A kutatás során megkérdezettek 17 százalékának fél évnél is több időt vett igénybe az álláskeresés.

A válaszadók 37 százaléka alkalmanként több mint fél órát tölt álláskereséssel, 38 százalékuk pedig több mint 10 ajánlatot elolvas. Azok, akik jellemzően interneten keresztül keresnek állást, a világháló mellett más csatornákat is igénybe vesznek: több mint 58 százalékuk napilapokban vagy apróhirdetési újságokban is keres, míg több mint egyharmaduk közvetítő- illetve fejvadász cégek segítségét kéri. Ez utóbbi leginkább a közép- és felsővezetői pozícióra jelentkezők körében népszerű.

A kutatás hátteréhez hozzátartozik, hogy a felmérést a KutatóCentrum 2008 februárjában, a Jobinfo.hu portál regisztrált tagjai közt, 27 000 fő online megkérdezésével végezte. A tanulmányban szereplő megállapítások a felmérés résztvevőire vonatkoznak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk