Megjelent: 16 éve

Leszorítanák a román kommunisták nyugdíját

Drasztikusan csökkentené a román kommunista tisztségviselők nyugellátmányát a rendszerváltás során elkövetett bűncselekményeket vizsgáló intézet, az IICCR - közli a Népszabadság.

A nyugdíjcsökkenés kiterjedne a pártaktivistákra, a bírókra és ügyészekre, a Securitate és a milícia tisztjeire, valamint mindazokra a büntetőintézményekben vagy nemzetvédelemben dolgozó tisztekre, akik a kommunista rendszerben hatalmukkal visszaéltek, és az emberi és szabadságjogokat lábbal tiporták. A felsoroltak ma is kiemelt nyugdíjban részesülnek: a szekus tisztek például a 650 lejes (44 ezer forintos) havi átlagnyugdíjnak akár a hétszeresét is megkapják - igaz, nem az állami nyugdíjbiztosítótól, hanem a belügyi tárca külön e célra létesített nyugdíjpénztárától.

A Marius Oprea történész vezetette IICCR által benyújtott törvénytervezet az országos bruttó minimálbérre szorítaná le a szóban forgó személyek nyugdíját, természetesen csak azokét, akikről jogerősen kimondta a bíróság, hogy a kommunizmus idején visszaéléseket követett el.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk