Megjelent: 16 éve

Vér László, a CIB Bank HR igazgatója

Vér László, a CIB Bank ügyvezető igazgatója 2006-ban került a bankcsoport humán erőforrás divíziójának élére. Tekintettel arra, hogy a bankcsoport üzleti stratégiájában az emberi tényező és az emberközpontú megközelítés kiemelt fontosságú stratégiai elem, a HR vezető 2007-től állandó tagja a bank legfelsőbb döntéshozó testületének, a Management Committee-nak (MC).

Vér László
Vér László 1988-ban, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett egyetemi diplomát, de szakmai gondolkodására és pályafutására - számos egyéb hazai és külföldi képzés mellett - Frank Cardelle, Gestalt irányú szervezetfejlesztési képzése (1986-1992) tette a legnagyobb hatást. 1995 óta aktívan előad különböző hazai és nemzetközi konferenciákon, több HR szakkönyv szerkesztője és szakmai lektora, 2004-óta a Budapesti Corvinus Egyetem óraadó tanára.


A HR szakma magyarországi kezdetei óta



Vér László részt vehetett a magyarországi HR tevékenység első szárnypróbálgatásaiban és a szakma elmúlt 20 éves fejlődését közelről láthatta, tapasztalhatta meg. Kezdetben tanácsadó cégeknél dolgozott asszisztensként, majd később tanácsadóként. Ott volt az első magyarországi tréningcégek megalakításánál, illetve vezető tanácsadója lett egy, a hazai piacon elsőként megalakult magyarországi "fejvadász" cégnek. 1991-ben az elsők között alakított ki multinacionális vállalatok számára Assessment Centert, illetve Development Centert.

1994-ben tudatosan váltott a tanácsadói területről a vállalati HR oldalára. Váltását a vállalati, szervezeti folyamatok mélyebb megismerésének igénye, illetőleg belülről, "saját bőrön keresztül" való megtapasztalásának a vágya magyarázta, ezzel is jobb tanácsadóvá akarva fejleszteni saját magát. Ez az akkor néhány évre tervezett "tanulmányi kirándulás" azóta is tart, a belsős HR szakmát egyre jobban megismerve és megszeretve. 1994-től néhány éven keresztül a Compack Douwe Egberts termelési HR menedzsere volt, ezt követően pedig 1996-2006 között az Allianz Hungária Biztosító Rt. személyzeti és személyzetfejlesztési területének főosztályvezetőjeként ténykedett. Szeretettel emlékszik mindkét korábbi munkahelyére, kollégáira, ahol jelentős szerepe volt a modern HR tevékenység alapjainak lerakásában, a terület folyamatos fejlesztésében, mai is jól működő rendszerek (toborzás-kiválasztás, teljesítményértékelés, szakmai és vezetőképzés, utánpótlás tervezés, SAP bevezetés, stb) kialakításában.


Ahol az emberi tényező stratégiai elem



2006 áprilisában csatlakozott a CIB Csoport vezető testületéhez - akkor is tudatos váltásként - újabb kihívást keresve szakmai pályafutásában. Az elmúlt két évben számos kiemelt jelentőségű feladatottal foglalkozott , úgymint a teljesítményértékelési rendszer és mozgó-bér juttatások korszerűsítése, a munkakörök és munkaköri értékelési rendszer finomhangolása, az SAP HR bevezetése, illetőleg egyéb HR eszközök fejlesztése, sikeres fúzió HR támogatása.

Az elmúlt év talán leglényegesebb feladata a CIB és az Inter-Európa Bank egyesülésének HR támogatása volt, ami a közös szervezet, vezetés, munkatársak-munkakörök, juttatási rendszerek mindössze 6 hónap alatt történő kialakítását és részleges vagy teljes harmonizálását jelentette. Fontos, hogy ez egy olyan banki fúzió volt, ahol nem került sor tömeges elbocsátásokra, és amely kapcsán mindkét bank dolgozói és ügyfelei nyertesnek mondhatják magukat.

Természetesen nem áll meg az élet, az idei évnek is vannak kiemelt feladatai, úgymint a közös szervezeti kultúra fejlesztésének HR támogatása, az emberközpontú munkahelyi kultúrával és az emberi tényezővel való fokozott törődés, valamint a CIB Csoport belső képzési rendszerének, utánpótlás programjának további fejlesztése. Egyszóval tovább menetelni azon az úton, ami a 2007-ben elfogadott HR stratégia egyik kulcsgondolata: "Több, mint egy munkahely!" - vetíti előre a jövőt Vér László.

A szakember szabadidejében szívesen teniszezik, és mint valamikori amatőr jazz zenész, néha még ma is belecsap a húrok közé. Angolul tárgyalóképesen, németül pedig középfokon beszél. Vezetői filozófiája rendkívül egyszerű: "Hiszek az elvégzett munka eredményében, az egyszerű működőképes megoldásokban, a nyerő-nyerő helyzetek megtalálásában és nem utolsó sorban, az emberek és csoportok együttműködésének pozitív erejében."
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk