kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Hazafelé igyekeznek a vendégmunkások

Lassan visszafelé kezd elsülni az európai piacokat meghatározó nagy munkaerő-vándorlás, Nagy-Britanniából ugyanis a lengyelek, míg Magyarországról az erdélyiek szivárognak vissza - számol be a Világgazdaság.

images

Egyre nagyobb harc bontakozik ki az Európai Unió országaiban a jól képzett szakemberekért. Többek közt erre utal az is, hogy a nyugat-európai államok fokozatosan lebontják munkaerő-piaci korlátaikat. Július 1-jétől Franciaország teljesen megszünteti a 2004-ben csatlakozott országok polgáraival szembeni korlátozásokat, és a Németország mellett leginkább elzárkózó Ausztria is újabb tizenöt szakmában teszi szabaddá a munkavállalást. Csakhogy lassan ez kevés lesz a vándorlásra kész tömegeknek, ugyanis odahaza is csábító állásajánlatok várják a mérnököket, informatikusokat, szakmunkásokat.

Az EU 2004-es bővítése után főleg a teljes liberalizációt érvényesítő Nagy-Britanniát és Írországot rohanták meg a keleti vendégmunkások, míg Spanyol- és Olaszországban főként románok próbáltak szerencsét. A britekhez és írekhez leginkább a lengyelek és a litvánok csatlakoztak olcsó munkaerőként, míg az odahaza is jobb lehetőségekkel rendelkező magyarok, csehek vagy a szlovénok közül csak keveseket mozgatott meg az EU-csatlakozás. Az utóbbi időben azonban a lengyel gazdaság fejlődése nyomán mind több lengyel tért haza dolgozni. Erre rímel a brit IPPR kutatóintézet nemrég készített elemzése is, amely kimondja, hogy a 2004 óta érkezett körülbelül egymillió kelet-közép-európai fele időközben hazatért. Az Economist véleménye szerint ez elsősorban a hazai bérszint emelkedésének, az álláslehetőségek bővülésének a beilleszkedés nehézségeknek és a font számottevő gyengülésének köszönhető - nem beszélve a lengyel kormány erőfeszítéseiről, amelyek a képzett munkavállalók hazacsalogatását célozták.


Sikertelen próbálkozások



A román és a bolgár kormány is hasonló módon próbálta új lendületet adni munkaerőpiacának, ám eddig nem sok eredménnyel büszkélkedhetnek: az Olaszországban dolgozó román szakmunkásoknak hazatérés esetén ajánlott 6-700 eurós havi fizetés ugyanis nem elég vonzó. Legfeljebb az útépítéseknél dolgozó mérnökök két-háromezer eurós fizetései tekinthetők többé-kevésbé versenyképesnek - mutat rá az EUobserver. Az új EU-tagok közül leginkább Bulgáriát sújtja a munkaerőhiány, mivel az ottani rekordalacsony bérszínvonal mellett egyelőre nincs esély a nagy számban nyugatra távozottak visszacsalogatására.

Az utóbbi időben megfigyelhető Magyarországról Romániába irányuló munkaerő-vándorlás ugyanakkor valójában többrétű folyamat - mondta el a Világgazdaságnak Szabó Ödön, az ITD Hungary Bihar megyei regionális képviselője. A mozgás ugyanúgy jellemző alkalmazókra és alkalmazottakra, illetve erdélyi és kisebb részben magyarországi származású magyarokra.
Az egyik alapeset, amikor magyarországi cég telepszik át vagy hoz létre lerakatot Romániában, többnyire valamelyik erdélyi vagy partiumi nagyváros - Kolozsvár, Temesvár, Szatmárnémeti vagy Marosvásárhely - közelében. Ezek a cégek a közép- és felső vezetői posztokon dolgozókat is sokszor Magyarországról „szerzik be”. A másik, az utóbbi években megfigyelhető folyamat, hogy Magyarországon sikeresen működő, de erdélyi származású vállalkozók részben visszatelepülnek a szülőföldjükre, hogy ott is üzleti tevékenységbe fogjanak. Ezekre a cégtulajdonosokra főként a kétlaki élet jellemző, de ma már többnyire Erdélyben töltik el a hét nagyobbik felét.

Ugyanakkor a romániai munkaerőhiány és a - főleg az építőiparban - robbanásszerűen megugró bérek is sok erdélyi magyar munkavállalót csábít vissza Romániába. Magyarországon született magyar állampolgárságú személyek többnyire alkalmazó vállalatukkal együtt mennek át Romániába dolgozni, vagy úgy, hogy egy romániai cég toborozza őket idehaza, általában Kelet-Magyarországon. A mezőgazdaságban is tapasztalható mozgás mögött pedig sokszor annak köszönhető, hogy a korábban többnyire olaszok által felvásárolt Temes vagy Arad megyei birtokokat magyar állampolgárok veszik bérbe a tulajdonostól megművelés céljából.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk