Megjelent: 16 éve

Természetben fizetnék ki a portugál munkavállalókat

A portugál munka törvénykönyvének egy tervezett módosítása szerint a dolgozók mindenképpen természetbeni juttatásban kapnák fizetésük egy részét - járt utána a Népszabadság.

Portugáliában a természetbeni juttatás több szektorban is hagyományosan elfogadott gyakorlat: a halászok a kifogott halak egy részét, a pékségek dolgozói napi kenyéradagjukat vihetik haza, míg a vendéglátásban az étkezés lehetőségét kalkulálják bele a kifizetett bérbe. A cégek többsége továbbá szokásos béren kívüli juttatásokban is részesíti dolgozóit, legyen az étkezési jegy, egészségügyi biztosítás, gépkocsi- vagy mobiltelefon-használat. Egy bánya dolgozói például nemrégiben azért hördültek fel, mert megvonták tőlük harminc évvel ezelőtt kiharcolt juttatásukat: a napi tejadagjukat.

A 2003-ban elfogadott portugál munka törvénykönyvében is létezik a természetbeni juttatás intézménye, azzal a kitétellel, hogy alkalmazásába a dolgozónak is bele kell egyeznie. A tervezett módosítás azonban megszüntetné ezt a „kiváltságot”. Az új munkatörvényekről a kormány már meg is egyezett a munkaadói szervezetekkel és az UGT szakszervezettel (a legnagyobb, a kommunista párthoz közel álló CGTP szakszervezet kívül maradt az egyezségen), de az UGT szerint ez a módosítás nem szerepelt az általuk elfogadott tervezetben.

Jogi szakértők szerint bizonyos szektorokban komoly problémákat eredményezhet, ha a munkáltató önkényesen rendelkezhet a természetbeni juttatás alkalmazásáról, elvileg ugyanis így az is előfordulhatna, hogy a munkaadó úgy emeljen fizetést, hogy a különbséget természetbeni juttatással egyenlíti ki. Mindazonáltal a törvénymódosítást nem biztos, hogy megszavazzák, tekintve, hogy a CGTP fennen hangoztatja, hogy elutasítja az új rendelkezést.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk