Megjelent: 16 éve

Díjazzák a felelősségvállalókat

A CSR Hungary 2008 díjakat a CSR Hungary konferencia keretében adják át október 30-án Budapesten, az Európa Konferencia Központban - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Az eseményt először 2006-ban rendezték meg, azóta azonban évi konferencia-sorozattá nőtte ki magát, és mint ilyen szakmai fórum jó lehetőséget teremtve arra, hogy cégvezetők, közintézmények és kommunikációs vezetők és hallgatók kicserélhessék tapasztalataikat. Az idei konferencia és díj fővédnöke Sólyom László köztársasági elnök.

Több mint 30 pályázat érkezett be az először meghirdetett CSR Hungary Díjra különböző kategóriákban (CSR menedzsment nagy-és kis-középvállalkozásoknak, Közös felelősség-stakeholder megoldások, CR Excellent /személy).

Kkv-k mellett ismert nagycégek is vállalták, hogy független Bíráló Bizottság értékelje CSR teljesítményüket (többek között csak néhányat megemlítve Allianz Hungária Zrt, Béres Gyógyszergyár Zrt, Budapest Bank Nyrt, Citibank Zrt, Ericsson Magyarország Kft, Flextronics International Kft, Magyar Telekom, K & H Csoport, KPMG Hungária stb…)

A beérkezett (térítésmentes) pályázatokat az üzleti életben, menedzsment rendszerben is jártas, tekintélyes szakemberek bírálják el:

Dr. Angyal Ádám egyetemi tanár, Dr. Futó Péter, az MGYOSZ elnöke, Dr. Kupa Mihály közgazdász, a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke, egykori pénzügyminiszter, Marschall Miklós, a Transparency International Ázsia és Közép-Európa regionális igazgatója, Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, Pallaghy Orsolya, Fenntartható Fejlődés szakértő, Dr. Szegvári Péter területfejlesztési szakértő és címzetes egyetemi docens, Takács János, a Menedzser Szövetség elnöke, Vincze Miklós, a VAM Design Center ügyvezető igazgatója.
Az elismeréssel széleskörű hazai és nemzetközi nyilvánosságot kívánnak adni a kiemelkedő egyéni és céges társadalmi felelősségvállalásnak. Ezzel együtt példát szeretnének mutatni a mostani és a leendő gazdasági döntéshozóknak, valamint egy olyan érték-és normarendszert állítanak fel, amely akár a magyar kultúra részévé is válhat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk