Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Szűcs Erika: 50 milliárd forint közfoglalkoztatásra

A jelenlegi 15 milliárd forint helyett a tervek szerint 50 milliárdot osztanának szét az önkormányzatok között a közcélú foglalkoztatás megváltozó rendszerében - közölte pénteken Zalakaroson a munkaügyi miniszter, az önkormányzati vezetőknek tartott konferencián.

Szűcs Erika az Út a munkához program elemeit ismertetve beszámolt arról, hogy a segélyezettek köre (200-210 ezer ember) nagyjából a felére csökkenne a munkára való ösztönzéssel. Az önkormányzatok eddigi közmunkaprogramjainak tapasztalatait felhasználva alakulna át a segélyezési és közfoglalkoztatási rendszer, amelynek forrása az eddiginek több mint háromszorosa lehet.

Kifejtette, hogy a rendszeres szociális segélyezés kasszájának egyharmadát kívánják ide átcsoportosítani, a közcélú foglalkoztatottak járulékát a munkaerő-piaci alapból szintén hozzátennék, s mindezt az önkormányzati közhasznú programok önrészével egészítenék ki. Fontos célnak nevezte, hogy "a közcélú munkát szeretnénk az értékteremtés felé terelni".
Megváltozna az önkormányzatok érdekeltsége is, így például a munkát vállalni valóban nem tudó segélyezettek esetén a települések önrésze 10 százalék lenne, amit a központi költségvetésből lehívható 90 százalék egészítene ki, de 20 százalék volna az önrész, ha az önkormányzat ment fel valakit a munka alól. A közfoglalkoztatás esetén megszűnik a most még meglévő korlát, a foglalkoztatott bére és járulékai együtt képezik majd a támogatás alapját, amelyhez 5 százalék önerő mellett 95 százalékot biztosítana az állam.

Ha a foglalkoztatást nem lehet biztosítani, közfoglalkoztatást pótló támogatást vezetnének be, amely várhatóan a nyugdíjminimumnak megfelelő összeg lesz. Ezzel is szeretnék távolítani a munkaképes népesség esetén a segélyt a tényleges munkavégzésért járó összegtől - mondta.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk