Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Románia: béremelésért tüntetett több ezer pedagógus

Több ezer pedagógus tüntetett Bukarestben 50 százalékos béremelést és a kormány távozását követelve.

images

Az oktatási szakszervezetek elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a kormány megtámadta az alkotmánybíróságon a parlament egyik korábbi döntését, mely szerint októbertől 50 százalékkal nő a közoktatásban dolgozók bére.

Éppen a szerdai tiltakozási akció közben tette közzé a taláros testület a határozatát, amellyel elutasította a kormány keresetét. Ez azt jelenti, hogy a törvényhozói testületnek a döntése a pedagógusok béremeléséről nem ütközik alaptörvénybe.

A kormány korábban azért támadta meg az alkotmánybíróságon a parlament által megszavazott jogszabályt, mert szerinte a költségvetésben nincs fedezet a többletkiadásra. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök közölte: a büdzsé csak a korábban betervezett fizetésemelést bírja el. E szerint szintén októbertől kilenc százalékkal növelik a pedagógusok béreit. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Traian Basescu államfő is, aki élesen a bírálta a parlament döntését és a szakszervezetek követelését. Az oktatási érdekvédelmi szervezetek mellett ugyanis a tisztviselők és az egészségügyi alkalmazottak is 50 százalékos béremelési követeléssel álltak elő.

Basescu szerint a politikusok és a szakszervezetek felelőtlen magatartása idézte elő a múlt héten a lej fokozott leértékelődését. A pedagógusok béremelésének az ügye most az államfő kezébe került.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk