kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Segítség! A barátom a főnököm

Jó tisztában lenni azzal, hogy átértékelődik kapcsolatunk, ha barátunkat nevezik ki főnökünknek. Innentől semmi sem lesz ugyanaz: az önzetlen baráti viszonyba érdek kerül, ezért nagyon nehéz megőrizni a bizalmi kapcsolatot alá-fölérendeltségi viszonyban. Néhány fogással, érzelmi intelligenciával sok csapdát ki lehet kerülni.

Páczi Enikő és főnöke évek óta jó barátok, szabadidejük nagy részét is együtt töltik. "Épp állást kerestem, a barátom tulajdonában lévő cégnél pedig üresedés volt. Felajánlotta a munkát, majd egy interjún kellett részt vennem. Ezen a beszélgetésen a másik tulajdonos volt csak jelen, a döntés joga - hogy felvesznek vagy sem - az övé volt, a barátom nem szólt bele. Az interjú sikerült, és elkezdtem dolgozni kapcsolattartóként" -kezdi történetét a hölgy.

Az elején furcsának találta, hogy akivel a szabadidejét tölti, az a főnöke is egyben. "Először úgy viselkedtem, mintha nem is létezne, és csak akkor szóltam hozzá, amikor megszólított. Majd egyre inkább feloldódtam, és egy alkalommal túl is léptem a határon: nem a kellő tisztelettel válaszoltam neki a többiek előtt. Ekkor behívott az irodájába, és elmagyarázta, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak, elvégre mégiscsak a főnököm" - mondja. Tisztázták a szabályokat, miszerint mind a ketten igazodnak a kialakult szituációhoz: beosztottként illetve vezetőként kezelik egymást.


Már az első munkanap előtt beszélni kell az új helyzetről



Enikő történetének a tanulsága, menjünk elébe a kellemetlen pillanatoknak. Az új vezetőnek érdemes már az első ilyen munkanap előtt négyszemközt tisztáznia, miben lesz más a helyzet, ő milyen hozzáállással tud a baráttal a jövőben együttdolgozni, hol lesznek a határok és mit nem engedhet meg egyik fél sem magának.

"Mi a problémák elkerülése érdekében megpróbáljuk diszkréten kezelni a kapcsolatunkat. Kerüljük a privát érzelemkitöréseket, a magánéleti eseményekről bár szót ejtünk, de csak halkan és gyorsan" - avatott be Páczi Enikő.


Ritka, hogy tovább működik a barátság



Enikő szerencsésnek mondhatja magát, hiszen barátságuk megmaradt, nem okozott komolyabb problémákat az alá-fölérendelt viszony. Ez azonban csak ritkán alakul így.
"Számos esetben megtörtént, hogy egy kinevezést követően megszűnt a barátság a két fél között. Ennek oka, hogy a változás után a kapcsolat teljesen más minőségű lesz" - magyarázza Csík Klára karriertanácsadó.

"Először is, az önzetlen baráti viszonyba érdek kerül: egyrészt a dolgozó érdeke, aki azt akarja, hogy munkájáért minél több elismerést kapjon. Másrészt a vezető érdeke, aki pedig azt szeretné, hogy beosztottja a lehetőségekhez mérten minél jobban teljesítsen. Ez a két igény gyakran nem teljesül egyszerre, a felek pedig emiatt egymásnak feszülnek.

Gyakori emellett, hogy a barátok távolságtartással reagálnak a kialakult helyzetre. A beosztott a kinevezés után lakatot tesz a szájára, és magában tartja a többi vezetőről kialakult negatív véleményét. Elkezd félni attól, hogy innentől ez bármikor visszajuthat a fülükbe. A vezető pedig elhallgatja a fizetésekről, dolgozókról vagy a cég helyzetéről szóló információkat, hiszen ezek már bizalmas adatoknak minősülnek, így a kölcsönös titkolózás miatt gyorsan megromolhat a viszony. Ráadásul még az is előfordulhat, hogy a beosztott munkája nem éri el az elvárt szintet. Ebben az esetben a vezető kénytelen lesz megróni vagy elbocsátani. Ezt pedig kevés barátság éli túl" - sorolta a szakember.


A túlzott keménység és puhaság is megbosszulja magát



Hogy ez ne fordulhasson elő, a vezetőnek oda kell figyelnie arra, hogy a munkában ne legyen se túl elnéző, se túl kemény a baráttal szemben. "Megbukik, aki hirtelen váltva uralmi lépéseket tesz, és parancsolgatni kezd. Aki úgy érzi, meg kell mutatnia, hogy ő a vezető.

A hangos szóváltás, az arrogáns modor a baráttal szemben nem bizonyítja a vezetői székre való rátermettséget. Ezzel egyetlen dolgot ér el, mégpedig azt, hogy a kollégák és a barátja egyaránt csalódni fognak benne. Ugyanakkor a baráttal szembeni nyájas, elnéző hozzáállás sem vezet eredményre. Sőt, a munkatársak azonnal kivételezést kiáltanak, a csapat kiközösíti a kollégát, a vezető döntéseit pedig komolytalannak és elfogadhatatlannak tartják ezt követően" - állítja Kiss István munkapszichológus.


Kérjük ki egy harmadik fél véleményét is



Vezetőként a "barát-beosztott" munkáját nagyon nehéz objektív szemmel nézni, ezért a baráttal kapcsolatos komolyabb döntéseknél tanácsos kikérni mások véleményét is. "Beszéljen olyan vezetőkkel, akik rálátnak a beosztott munkájára, tevékenységükre, ugyanakkor nem rózsaszín szemüvegen keresztül látják az alkalmazottat. A barátságot lehetetlen teljesen kizárni, a döntésekre a szoros érzelmi kapcsolat igenis hatással lesz. A legfontosabb, hogy a vezető ezt tudatosítsa magában. Ne legyen az az illúziója, hogy ő más, és képes csak beosztottként tekinteni barátjára. Ha ezt elfogadja, sokkal jobban odafigyel majd arra, hogy valóban objektív legyen" - állítja Eszes László, a szervezetfejlesztéssel foglalkozó Grow Csoport ügyvezetője.


A barát lépjen kicsit távolabb



Nemcsak a vezetőknek, a beosztottaknak is alkalmazkodniuk kell az új helyzethez: "Saját érdekünkben illik mértéktartónak lenni. Nem hozhatjuk főnökünket kellemetlen helyzetbe, például szembesítve egy baráti sörözés során elhangzott kijelentéseivel, ígéreteivel. Ne feleseljünk és ne szóljunk vissza. Mindig legyen a szemünk előtt, hogy munkaidőben felettünk áll. Ha mindezeket betartják a felek, abból egy eredményes, gyümölcsöző együttműködés születhet" - állítja Kiss István.

Kérdés persze, hogy szerepjátékkal fenntartható-e egy barátság. A tapasztalatok alapján nem sokáig: vagy a barátság vagy a munka sínyli meg.

Oroszi Babett
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk