kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Társadalmi felelősség: mire figyeljenek a cégek?

A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról (CSR) a GfK és a Braun & Partners Network által készített első regionális közvélemény-kutatás megállapította, hogy bár különböző mértékben, mind Bulgáriában, mind Lengyelországban és Magyarországon magas a válaszadók CSR tudatossága és a témával kapcsolatos információigénye.

A kutatás egyik legfontosabb és legérdekesebb eredménye, hogy bár különböző mértékben, de mindhárom ország válaszadóira jellemző, hogy elégedetlenek az országukban működő cégek társadalmi felelősségvállalás terén nyújtott teljesítményével, valamint azzal az információmennyiséggel, amit a vállalatok ezzel kapcsolatban elérhetővé tesznek számukra.

A közlemény szerint a válaszadók többsége úgy vélte, hogy a vállalatoknak a részvényesek, tulajdonosok érdekein túl az ún. érintettek - mint például az alkalmazottak, helyi közösségek, fogyasztók, civil szervezetek vagy a természeti környezet - érdekeit is figyelembe kellene venniük. Ezzel az állítással több bolgár, mint lengyel válaszadó értett egyet teljes mértékben, de összességében a felmérésben részt vevők közel nyolcvan százaléka választotta e két válaszlehetőség egyikét. Ezzel szemben a magyar válaszadók vállalatokkal szembeni elvárása lényegesen alacsonyabb volt: kevesebb, mint hetven százalékuk tartotta jogos elvárásnak azt, hogy a cégek az érintettek érdekeit is figyelembe vegyék az üzleti döntéshozatal során.

Nagyjából kétszer annyi bolgár és magyar (közel 20 százalék), mint lengyel (10 százalék) válaszadó vélekedett úgy, hogy a saját hazájában tevékenykedő cégek többsége egyáltalán nem veszi figyelembe az érintettek érdekeit. A vizsgált országok közül Bulgáriában támasztották a legnagyobb elvárásokat az érintetti vélemények figyelembe vételével kapcsolatban, valamint az elégedetlenség mértéke is itt volt a legmagasabb - állapítják meg.

A bolgár válaszadók egyharmada tartotta nagyon fontosnak, további egyharmada pedig közepesen fontosnak, hogy felelősen működő vállalat termékeit vásárolja. Ugyanez az arány a lengyel válaszadók körében ötven, a magyarok esetében csupán negyven százalék. Az eredmények alapján a bolgárok fogyasztói döntéseiben nagyobb szerepet játszik a társadalmi felelősségvállalás, mint a magyar és a lengyel fogyasztók esetében.

A felmérésben részt vevő bolgárok több mint harmada, a magyar válaszadók közel harmada volt azon a véleményen, hogy nem rendelkezik elegendő információval a vállalatok környezeti és társadalmi teljesítményével kapcsolatban. Lengyelországban ez az arány tizenöt százaléknál alacsonyabb volt, ugyanakkor itt a fogyasztók negyede teljes mértékben elégedett volt a számára elérhető információ-mennyiséggel. Ez a közlemény megállapítása szerint ismét megerősíti azt az állítást, hogy a bolgár és magyar válaszadók magasabb elvárásokat támasztanak és kevésbé elégedettek a hazájukban működő cégek teljesítményével, mint a lengyelek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk