kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Válságkezelés: négy temetés, egy esküvő

Gyurcsány Ferenc szerint négy intézkedést kell meghozni a válságkezelésre: 2009-ben a közszférában nem jár a 13. havi bér, és a jelenlegi szinten kell tartani a béreket, a 13. havi nyugdíj csak az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltőknek jut majd, és ennek összege nem lehet 80 ezer forintnál magasabb jövőre. Emellett Gyurcsány ezermilliárdot költene a válságkezelésre.

A Fidesz szerint a jelenlegi kormányfővel "az esély szinte zéró, hogy kilábal az ország a válságból".

"A találkozón kiderült, van esélye annak, hogy parlamenti többséget teremtsünk egy olyan programhoz, amely biztonságos költségvetési pályán, óvatos tervezéssel indul neki 2009-nek, és egyelőre nem vállal több kötelezettséget, mint amit egészen biztosan teljesíteni is tud Magyarország" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az általa kezdeményezett ötpárti megbeszélés után.

A találkozó fontos feladata volt, hogy a parlamenti pártok megértsék: az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutalappal folytatott tárgyalásoknak nincs ára, nem fizetünk azért, hogy e két szervezet a rendelkezésünkre álljon - tette hozzá a kormányfő. Ha a pártok tudnak olyan más megoldásokat, amelyek a megfelelő forrásokat biztosítani tudják, a kormány nyitott, ez nem befolyásolja a megállapodást, ám ma nem hallottam más javaslatot - szögezte le.

"Az IMF nem kér Magyarországtól intézkedéseket, a kormány készít egy tervet, hogy mit vállal. A források értéke jelentős, arányos a várakozásokkal, amiket a piacon látunk" - fogalmazott, de nem mondta meg a konkrét összeget, amely a megállapodásban szerepel majd. Elmondta, hogy nyilvános lesz az IMF-megállapodás.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a valutaalap mindössze két ésszerű dolgot kért. Egyrészt azt, hogy csak annyi kiadást vállaljon az ország, amire pesszimista forgatókönyv esetén is biztosan van pénz. Másrészt ne vállaljon olyan kötelezettséget, amellyel a költségvetés bevételeit csökkentené. A megállapodás nem növeli Magyarország hitelterheit - szögezte le a kormányfő.

Veres János pénzügyminiszter a frakciók képviselői által feltett kérdésekre válaszolva azt mondta: az IMF előtt elsőként az unióhoz, valamint az Európai Központi Bankhoz fordultak, de ennek a helyzetnek a kezelésére az EU-ban nincs gyakorlat, sem forrás. A kormány azt tervezi, hogy átfogó módosítási javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a javasolt intézkedésekről, de nyitott arra, hogy ebbe más pártok indítványait is beépítse - közölte a miniszterelnök a keddi ötpárti egyeztetésen.


A legrosszabbra kell készülni



Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben négy intézkedést kell meghozni: 2009-ben a közszférában nem jár a 13. havi bér, és a jelenlegi szinten kell tartani a béreket, a 13. havi nyugdíj csak az öregségi nyugdíjkorhatárt, azaz a 62 éves kort betöltőknek jut majd, és ennek összege nem lehet 80 ezer forintnál magasabb jövőre.

A miniszterelnök szerint a legrosszabb esetre kell készülni, vagyis egy recesszióval küszködő európai környezetre, amelyben az ország GDP-je jövőre egy százalékkal visszaesik, a hiánycélt pedig 2,6 százalékra csökkentik.

Mindezek következtében csökkenteni kell az állami kiadásokat is: arra utasítja az állami vagyonkezelőt, hogy tíz százalékkal csökkentsék az állami vállalatok igazgatósági, felügyelőbizottság tagjainak tiszteletdíját, valamint állami vállalatok vezetői nem kapnak jutalmat, prémiumot, 13. havi juttatást.


Ahol csökkenhetnek a terhek



Gyurcsány Ferenc azt kérte a parlamenti pártoktól, kössenek stabilizációs és növekedési megállapodást. A kormányfő szerint - ha a parlamenti pártok erről meg tudnak állapodni - a kormány kész arra, hogy már 2009-ben csökkentse a munkabérre rakódó terheket. A miniszterelnök szerint a kormány ennek forrását az adórendszeren belüli átterhelésben találja majd meg.

Gyurcsány Ferenc szorgalmazta azt is, hogy legyen mielőbb megállapodás a pártfinanszírozási törvényről. Kitért arra: javasolja, hozzanak létre egy ezermilliárdos növekedési alapot annak érdekében, hogy csökkentsék a vállalkozások működési kockázatait, a recesszió hatásait, segítsék a növekedést és a munkahelyek megőrzését.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek