kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

23 milliárdot költ katonanyugdíjakra a honvédelmi tárca

A honvédelmi tárca több mint 23 milliárd forintot kíván elkölteni jövőre kedvezményes nyugdíjakra; az összeg jelentős részét azok a katonák kapják, akiknek életpályájuk csúcsán kellett nyugállományba vonulniuk, mert az elmúlt években megszűnt az alakulatuk - cikkezik a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki száma arról ír, hogy ez a Honvédelmi Minisztérium jövő évre tervezett költségvetésének nagyjából a nyolc százaléka. A lap emlékeztet arra, hogy a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjai 25 év szolgálati viszony után jogosultak arra, hogy kedvezményesen nyugállományba vonuljanak. Az elmúlt hat évban azonban számtalan alakulatot szüntettek meg, és több ezer katona emiatt ment nyugdíjba.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az előirányzott 23,5 milliárd forintból hány kedvezményes nyugdíjat kell kifizetnie a tárcának jövőre. A tárca úgy reagált: ha egy hivatásos állományú katona rendelkezik a törvényben meghatározott minimális szolgálati idővel, kérheti a nyugállományba helyezését, a kérelmezés okát pedig nem vizsgálják és nem tartják számon - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk