Megjelent: 15 éve

Negyedével csökkentené a munkahelyi baleseteket az unió

Az egészséges munkahelyekről szóló, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által szervezett 2008-2009-es Egészséges munkahelyek - Jó Önnek, jó a vállalkozásoknak kampány a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos közösségi stratégiával (2007-2012) összhangban hangsúlyozza a kockázatértékelés szükségességét, amely stratégia célja, hogy a szóban forgó időszakban EU-szerte negyedével csökkenjen a munkahelyi balesetek száma.

Az "Egészséges munkahelyek - Jó Önnek, jó a vállalkozásoknak" kampány, mely az EU-elnökségek, az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az európai szociális partnerek támogatását élvezi, két évig (2008/2009) tart, így biztosítva az információk jobb átadását, illetve a tudatosság növelését.

Magyarországon a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény kimondja, hogy a "munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség esetén mennyiségileg értékelni a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat." A kockázatértékelés nem más, mint gondos áttekintése annak, hogy az adott munkahelyen mi károsíthatja, veszélyeztetheti a munkavállalókat, és milyen óvintézkedések szükségesek az egészségkárosodás megelőzésére. Az esetek nagyobb részében a kockázatértékelés egy tudatos rendszervizsgálat, amely során a veszélyeket azonosítjuk, összevetjük az előírásokkal, jellemezzük a kockázatokat. Megállapítjuk, hogy mértéke az elfogadható kockázatnál kisebb, vagy ha nem, megtesszük a szükséges intézkedés annak érdekében, hogy a kockázat az elfogadható mértékre csökkenjen. Az esetek legnagyobb részében a kockázatértékelés az eddig is meglevő munkavédelmi követelmények szisztematikus ellenőrzését, a hiányosságok megszűntetését jelenti, amelyben a legfőbb eszköz a széles körű munkavédelmi ismeret és a józanész - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által kiadott "A foglalkoztatás biztonságáért 2008/3." beszámoló alapján a munkavédelmi hatóság alapvető feladata a munkahelyi súlyos balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzése, az okokat előidéző veszélyforrások és károsító hatások felderítése.

A felügyelőség 2008 első háromnegyed éve során 47 816 munkáltatót vizsgált, ebből 35 344-nél talált szabálytalanságot. Ez az összes ellenőrzött munkáltató 74 százaléka. 616 851 munkavállaló ellenőrzésekor pedig kiderült, hogy 373 310 esetben szabálytalan a foglalkoztatás. Ebben az időszakban 13 842 munkabaleset történt, az előző év hasonló időszakában ehhez képest 12 621.

A halálos balesetek közül a legtöbb halálos munkabaleset az 1-9 főt foglalkoztató mikrovállalkozásoknál következett be, ahol a kockázatértékelés, a védőeszközök és az orvosi alkalmassági vizsgálat hiánya miatt fokozott a balesetveszély. Több éves tapasztalat, hogy ahol a feketefoglalkoztatás felmerül, ott a munkavédelmi követelmények biztosítása is elmarad.

Veszélyben a villamos ipar

Az egyik legveszélyeztetettebb ágazat a villamos ipar, mellyel kapcsolatban Kálmán Lajos, az OMMF Munkavédelmi Főosztályának szakmai koordinátora elmondta, a jelenlegi villamos szabályozás a nagyvállalati struktúrán, illetve azon alapul, hogy az áramszolgáltatók hálózatán és azok közelségében döntően az áramszolgáltatók saját emberei végeznek munkát. A mai gyakorlat viszont az, hogy az áramszolgáltatók tevékenységi köre jószerével csak a villamos energia kereskedelmére korlátozódik, a hálózaton, illetve annak közelében végzett munkák elvégzésére „idegen” alvállalkozókat bíznak meg. Ezeknek sok esetben nincs meg a kellő szakmai felkészültsége, helyismerete.

Így szükséges lenne a meglévő szabályozásokat hozzáigazítani a megváltozott körülményekhez. Ennek megvalósításához szükség van a villamos biztonsági szabályzat mielőbbi kiadására, valamint az egyszerű feszültségalatti munkavégzés (EFAM) körébe tartozó munkák leszabályozására. A baleseteket általában nem a használt eszközök nem megfelelő minősége, hanem emberi tényező okozza, így például egy téves döntés, melynek megelőző oka lehet:

1. Felkészítési hiba
2. Kommunikációs hiba
3. A munkaterület nem megfelelő kijelölése
4. Feszültségmentesítés elhagyása
5. Védelem nem megfelelő kiválasztása (áramvédő kapcsoló hiánya)
6. Szabadvezeték távolságának nem megfelelő felmérése

  • Az összes halálos munkabaleset száma 2007. évben: 118, ebből 8 áramütéses
  • Az összes munkabaleset száma 2007. évben: 20 922, ebből 71 áramütéses
  • Az összes halálos munkabaleset száma 2008. szept. 30-ig: 79, ebből 6 áramütéses
  • Az összes munkabaleset száma 2008. szept. 30-ig: 15483, ebből 67 áramütéses

    Arató Zoltán, az OMMF Munkavédelmi Főosztályának szaktanácsadója szerint is a megelőzésre kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni és Theodore Roosevelt szavait idézi: „Nagyobb jótétemény az emberiségre az, ha a meredek lejtőn korlátot építünk, mintha a hegy tövében ambulatóriumot rendezünk be.”

    A megelőzéshez fűződő elkötelezettségének adott hangot Dr. Bánné Koncz Zsuzsa, az OMMF Munkavédelmi Főosztályának vezetője is. Fő célnak azt tekinti, hogy az emberek minél hosszabb ideig megőrizhessék az egészségüket és a munkaképességüket. Az emberek egészségének megőrzése azonban nem valósítható meg csak munkavédelmi" eszközökkel. Az egészség megőrzése érdekében mindenkinek teendője van, ez szemléletmódbeli változásokat és több szakterület összefogását igényli. Magyarországon a munkavédelmi hatóság számára a megelőzés megvalósítása érdekében a jelenlegi jogi szabályozás - az ellenőrzés és szankcionálás mellett - a tanácsadás lehetőségét is biztosítja, amellyel a munkavédelmi hatóság, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség egyre nagyobb mértékben kíván élni.

    A szakma tájékoztatására, munkájuk támogatásához létrehozott eszközök, ellenőrzési listák elérhetők a http://osha.europa.eu/topics/riskassessment oldalon, de minden érdeklődő hasznos információkat talál a http://hu.osha.europa.eu oldalon is.
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

    Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

    Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

    Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

    A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

    Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk