kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

A Fidesz megfelezné az állami cégvezetők bérét

A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy 40-50 százalékkal csökkenjen az állami cégek vezetőinek éves jövedelme, felügyelőbizottságaikat és igazgatótanácsaikat pedig szűkítsék háromfősre, és a tagok tiszteletdíja ne legyen több az átlagkeresetnél - jelentette be Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke.

A politikus a Fidesz elnökségi ülése után azt mondta, a bankmentőcsomag alkalmatlansága, Magyarország újabb leminősítése és az adócsökkentés elmaradása is azt támasztja alá, hogy a kormány alkalmatlan a válság kezelésére.

Szerinte a kormány eddig csak látszatintézkedéseket tett, ilyennek tekintik az állami cégek vezetői bérének csökkentését is. A Fidesz elnöksége ugyanakkor érdemi megtakarítást jelentő intézkedéseket tart szükségesnek, ezért - mint Varga Mihály kifejtette - Magyarországnak is azokat az európai példákat kell alkalmaznia, amelyek szerint az állami cégek vezetőinek fizetését legalább 40, de akár 50 százalékkal csökkentették.

Varga Mihály példaként említette, hogy vannak olyan állami cégek, például a MÁV, a Magyar Fejlesztési Bank, a Magyar Villamos Művek és más hasonló méretű vállalatok, ahol a vezetők havi hárommillió forint feletti jövedelemmel rendelkeznek és még egyéb juttatásokat is kapnak. A Fidesz indokoltnak tartja, hogy 40-50 százalékkal csökkenjen a vezetők éves jövedelme - jelentette ki Varga Mihály.

A Fidesz alelnöke hozzátette: emellett évi félmilliárd forintos megtakarítást jelentene, ha az állami cégek felügyelőbizottságait és igazgatótanácsait háromfősre szűkítenék, és a tagok tiszteletdíja nem lenne több, mint a KSH által megállapított átlagkereset. Mint mondta, jelenleg 6 és 10 fő között mozognak ezek a bizottságok, és évente négy-öt, esetleg nyolc ülésre kerül sor.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály azt mondta, ha kormányoldalról nem érkezik ilyen kezdeményezés, akkor a Fidesz benyújtja a parlamentnek ezeket a javaslatait.

A Fidesz szerint adócsökkentés nélkül ebből a válságból nem, vagy csak hosszabb idő alatt lehet kikerülni, és nincs esélye annak, hogy a munkahelyek megmaradjanak, és a munkanélküliség ne nőjön drámaian a következő hónapokban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk