Szerző: Paraszt Imre
Megjelent: 15 éve

Motiválás sportvezetői módszerekkel

Megalkotni és sikerre vezetni egy csapatot - erről álmodik minden vezető. Felismerték ezt a múlt héten megrendezett Personal Hungary szervezői, akik neves sportszakvezetőket kértek fel arra, hogy egy kerekasztal-beszélgetés keretében megosszák tapasztalataikat a kulcsemberek kiválasztásáról, motiválásáról, csapatépítéséről. Mint kiderült, számos sportban használt vezetési, ösztönzési módszert megfogadhatnának a vezetők.

Egy kulcsemberekre építő vállalat és a versenysportban győzelemre hajtó csapat vezetése meglehetősen közel áll egymáshoz - derült ki a november 19-20-a között megrendezett Personal Hungary-n. "A HR jelene és jövője a sportéletben" c. kerekasztal-beszélgetésen Gabucza Antal, a Magyar Karate Szakszövetség edzőbizottságának volt elnöke, Hámori György, a Rákosszentmihályi Atlétikai és Futballklub elnöke, Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, Temesvári Miklós, a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőbizottságának elnöke és Kovács "Kokó" Istvánt olimpiai bajnoki címhez juttató Szántó "Öcsi bácsi" Imre osztotta meg a HR-rel korreláló gondolatait.


Mit ér a tudományos jellegű kiválasztás?



A HR-nek több köze van a sporthoz, mint gondolnánk, elég csak arra gondolni, hogy a vállalati szférához hasonlóan ma már tudományos módszerekkel történik a tehetségek kiválasztása, az utánpótlás biztosítása - szólalt föl elsőként a kerekasztal-beszélgetésen Gubicza Antal, a birkózásban, a karatéban és a síelésben is jelentős szakvezetői eredményekkel bíró szakember. Természetesen ezek nem nyújtanak akkora beválási arányt, mint a versenyszférában alkalmazott módszerek, elvégre fiatalokról van szó, akiknél az alkalmasság inkább csak a folyamat során szokott kiderülni - megfelelő oktatással, neveléssel azonban ki lehet hozni belőlük a kellő teljesítményt. Ehhez azonban tudatosan kialakított pályára kell állítani őket, kellően megtervezett célokkal, folyamatokkal, visszacsatolási rendszerrel - tette hozzá Gubicza Antal. Hasonlóan gondolkodott Temesvári Miklós, az MLSZ edzőbizottságának elnöke, aki egyúttal furcsa kettősségre hívta fel a figyelmet: "az elmúlt évekhez képest nagyot változott a világ, hiszen míg korábban érzésre, ösztönből történt a legjobbak kiválasztása, addig most komoly kísérleteken alapuló tudományos módszerekkel végezzük ugyanezt. Érdekesmód ennek ellenére, mégsem tartunk sehol" - utalt a mai futballeredményekre a szakember. Igaz, valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy régen valóban tömegsport volt a futball, a grundon magától ment végbe a kiválasztás, hisz a gyengébbje előbb-utóbb úgyis lemorzsolódott. Ez a számítógép és a tévé korszakában már lehetetlen, az újkori szórakozási lehetőségeknek ugyanis akkora az elszívó hatásuk, hogy képtelenség az effajta önkiválasztásra hagyatkozni - magyarázta az MLSZ edzőbizottságának elnöke.

Éppen ezért is lenne célszerű puhítani a kiválasztásai feltételeken - jelezte Sterbenz Tamás, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára -, hiszen lehet, hogy olyasvalakit szórunk ki egy tulajdonság miatt (például magasság), akire amúgy szükségünk volna a csapatban. Az eltanácsolással egyébként is csínján kell bánni - példálózott ökölvívó edzői gyakorlatával Szántó Imre -, azt ugyanis, aki nem megfelelő az adott sportra, egyszerűen át kell irányítani. Elvégre az élsportban motiváltnak kell lenni ahhoz, hogy sikert érjünk el, tehát például az a fiatal, aki csak azért megy el boxolni, hogy megvédje magát, sosem lesz igazi bajnok. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy miként vezetjük rá új, elsajátítandó technikákra a versenyzőt: ha ugyanis ellenáll a szokásos tanítási módszereknek, akkor személyiségének megfelelő irányítással kell rávezetni a kijelölt útra - ismertette a munkahelyeken is alkalmazható vezetői fogásait Öcsi bácsi a közönséget képező HR szakemberekkel.


A csapategység fenntartása



Lehetünk tele kulcsemberekkel, csapatként akkor is megbukhat azok összessége - sugallta felszólalásában Temesvári Miklós. Erre az UTE példájával mutatott rá: amikor száz éves volt a sportegyesület, a lehető legjobb, legtehetségesebb gárdát hozták össze a vezetők. Többségük azonban "művész" típusú labdarúgó volt, egy sem volt közöttük, aki hajtott, csúszott-mászott volna a labdáért. "Egy igazán jó csapatban mindenféle korú és beállítottságú embernek szerepelnie kell, ne féljünk tehát favorizálni a kisebb tudásút, ha úgy véljük, a csapatban jobban tud majd működni" - mutatott rá a szakember. Ahhoz, hogy ez hosszú távon is megmaradjon, a visszacsatolás terén is komplexen kell gondolkodnunk. Ne mindig a mérhető dolgokkal motiváljuk a csapattagokat - gondolt itt a dobott pontokra, sikeres meccsek számára Sterbenz Tamás -, inkább olyanokat hangsúlyozzunk, amelyeket nem kaphatnak meg mástól (médiától, szponzortól, egyéb partnertől). Ehhez természetesen a feladatokat is úgy kell kiosztani, hogy egyenként érezhessék, társaik segítsége mellett személyes erőfeszítéseik révén következett be a siker.

Az egyéni teljesítmény csoportszinten is fontos, különösen, mivel manapság a szórakoztató műsorok és a hirdetések folyamatosan azt sugallják, hogy a komoly teljesítményhez kevés energiabefektetés is elég. Ez azonban nincs így, hisz a sikerhez csak kitartó munkával lehet eljutni - emlékeztetett Gabucza Antal. Az edző (vezető) feladata éppen az, hogy az ehhez szükséges feltételeket megteremtse, illetőleg a közösen elfogadott célok elérését "kikényszerítse". Valami ilyesmit követ el már több mint tíz éve Alex Ferguson, a Manchester United számtalan bajnoki és kupacímmel büszkélkedő edzője, a megfelelő körülmények ugyanis előbb-utóbb bevonzzák a megfelelő embereket - mutatott rá Hámori György, a Rákosszentmihályi Atlétikai és Futballklub elnöke. "Vezetőként továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy sosem tudhat mindent az ember, csak akkor tudunk valakit igazán jól menedzselni, ha az új tudásra szomjazva folyamatosan kételkedünk saját szakmaiságunkban" - figyelmeztetett Szántó Imre.


A magyar sport jövője



Mindent összevetve a magyar sport jövője alapvetően a tömegsporton múlik, manapság ugyanis csak heti két testnevelés órát tartanak az iskolákban - mutatott rá Gabucza Antal -, amit legalább heti háromra kellene növelni. A jelenlegi óraszám kevés ahhoz, hogy a technikai fogások mellett valóban a test nevelésére okíthassák a gyermekeket, a játék örömének megtapasztalásáról nem is beszélve. "Legfőképpen az atlétikára, az úszásra és a tornára kellene hangsúlyt helyezni, ez ad ugyanis olyan kondíciót a fiataloknak, amivel az élsport már tud valamit kezdeni" - mondta Szántó Imre. A keretösszegeket tehát nem sportnapokra, össznépi kirándulásokra kellene költeni - folytatta Öcsi bácsi -, ott ugyanis csak elfolyik a pénz, inkább tantervi szinten kellene forrásokat biztosítani. Érdemes átgondolnunk továbbá azt is, hogy szükséges-e egyáltalán minden sportágban olimpiai (arany)éremre hajtanunk vagy inkább egy-egy sikeres területre fókuszáljunk - gondolkodtatta el a válság miatt áthelyezésekben, illetve versenyelőnyökben gondolkodó közönséget Hámori György.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk